Nyírlugos látnivalói

Görögkatolikus templom

Cím Nyírlugos Hősök tere 47.693424 N, 22.039676 E
Kapcsolat Web: www.nyirgorkat.hu
A 18. század elején telepítettek ide nagyobb létszámú, ruszin ajkú görögkatolikus népességet, mivel a korábbi falu elpusztult. Papjukat 1705-ben Ferencnek hívták.

Egyes források szerint az első fatemplomot 1724-ben a középkori templom alapjaira építették. A torony nélküli fatemplom a szükséges felszerelésekkel el volt látva. Az 1780-as összeírás szerint zsindellyel fedték, és 1745-ben épült. A kicsiny templom helyett már 1825-ben kezdtek építeni egy másikat szilárd anyagból, de a közösség szegénysége és a kegyúr negatív hozzáállása miatt a munka abbamaradt.

Egy másik, ennél is nagyobb templom alapkövét végül 1866-ban rakták le. A kliroszos, klasszicista jegyeket mutató épület munkálatait a nagykárolyi Nonn János mester vezette, a munka 1875-ig tartott, de 1872-ben már kérték a szentelését. Az új templomba a régi ikonosztázát is áthelyezték, amely a 20. század elején kikerült a templomból, csak a királyi ajtó maradt fönn máig. A baldachinos főoltár a budapesti Rétay és Benedek Műintézetben készült 1910-ben, ugyanebben az évben Mihályi Béla kisvárdai mester a falakat is kifestette, amelyek 40 évig csak meszelve voltak. A jelenlegi falképek Korény József tervei alapján Mezőkövesdi Takács István művei 1955-ből, elkészültük után a templomot újraszentelték. 2007-ben pályázati támogatással a teljes templom rézfedést kapott.

A településhez tartozó Szabadság-telepen (egykor Szennyes puszta) a II. világháború után nyílt lehetőség saját kápolna kialakítására. Egy uradalmi magtárt alakítottak át, Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel. Jelenlegi oltárait a bazilita nővérek ajándékozták, padjai a máriapócsi kegytemplomból kerültek ide 2010-ben. A felújítás befejezése után Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel 2015 virágvasárnapján.
Görögkatolikus templom, Nyírlugos