templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Görögkatolikus templom
Tiszaeszlár
1920-ban telket vásároltak a hívek, iskolát építtettek, s benne kápolnát is kialakítottak. 1949-ben önálló egyházközséggé vált.
Az iskolakápolna felújítására 1948-ban segélyt kértek, 1951-ben temp
Görögkatolikus templom
Mogyoróska
A parókiális levéltári adatokból nyilvánvaló, hogy a jelenlegi templom már a negyedik Mogyoróskán.
Az első templom keletkezésének időpontját pontosan nem tudjuk. A templomra és a parókiára (lelkész
Görögkatolikus templom
Csobád
A görög katolikus templom 1892-1896 között, késő barokk stílusban. Homlokzati középtornyos, egyszerűen alakított hajójához félköríves szentély kapcsolódik. Az építés idejéből származik belső berendezé
Görögkatolikus templom
Mándok
1650 után telepedtek ide görögkatolikusok, az „oroszok” korábbi telepítési kiváltságait ugyanis 1680-ban a földesúr, a Forgách család képviselője megerősítette. Szent Miklós tiszteletére szentelt fate
Görögkatolikus templom
Nyírcsaholy
A középkorban jelentős település az újkorban teljesen elnéptelenedett, csak a 19. század elején indult meg intenzív újratelepítése. Ruszin ajkú görögkatolikus lakossága a helyi hagyomány szerint Sáros
Görögkatolikus templom
Nyírcsászári
A templom a középkorban római katolikus volt, pontos építési ideje nem ismert, gótikus formái alapján a 14. század második felére tehető. A lakosság a kora újkori háborúk és pestis miatt kipusztult, h
Görögkatolikus templom
Rakaca
Ezen a helyen a XV.században kisebb vár állt. A XVI.században a vár tönkrement és a helyén épült fel az első görögkatolikus templom. Ezt később lebontották és a helyére építették fel a környék első kő
Görögkatolikus templom
Ófehértó
A templom három részre tagozódik: előcsarnokra, hajóra és a szentélyre.
Az előcsarnokban található a szenteltvíztartó, amelybe a belépő hívek ujjaikat belemártják, hogy a lelki tisztaság jeléül mag
Görögkatolikus templom
Fábiánháza
A Szent Benedek tiszteletére szentelt fábiánházi templom középkori eredetű (1332-ben említették először), a mai templom közvetlen elődje a 15. században épülhetett. Az 1734-es összeírás idején a kálvi
