templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Szent Rókus kápolna
Mór
Neogótikus stílusú kápolna a homlokzat bal oldalán álló hegyes, sisakos toronnyal.
A kápolnát a kolera járvány emlékére építették.
Szent Rókus kápolna
Mohács
A Kossuth Lajos utca végénél balra egykor a város egyik legrégebbi építménye, a Szent Rókus-kápolna állt. Helyére időállóbb anyagból emelték a mai kápolna épületét, amely alkalmanként képzőművészeti k
Szent Rókus kápolna
Nagyatád
A város bevezető szakaszán álló Szent Rókus-kápolnát 1743-ban Czindery Ferenc építtette barokk stílusban. Az 1996-ban felújított barokk kápolna helyén állt egykor a kisatádi temető. Az előtte látható
Szent Rókus temetőkápolna
Lukácsháza
A nagycsömötei Szent Rókus temetőkápolna a XVI. században, a pestisjárvány idején épülhetett. Építőjeként a történészek gróf Nádasdy Tamást jelölik meg. A pestisjárványtól való félelem lehetett talán
Szent Rókus templom
Sormás
Sormás községben a műemlék jellegű templom későbarokk stílusban épült fel 1752-1753-ban torony nélkül.
Végső formáját a templom 1902- 1903-ban kapta meg, a torony megépítésével.
A templom belső d
Szent Rókus-kápolna
Cikó
A falu elején, a Táncsics utcában található a kápolna, amelyet 1746- ban építettek barokk stílusban. A római katolikus templom falán lévő emléktábla szerint a kiutasított német lakosság restauráltatta
Szent Rozália templom
Nemesrempehollós
Nemesrempehollós nevezetességei közé tartozik a Szent Rozália templom.
Szent Rozália templom
Eger
A település római katolikus temploma 1715-ben, 1746-50 között épült.
Berendezés nagy része szintén a XVIII. század közepén készült.
