templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent Péter és Pál-templom
Mezőkomárom
A település főutcájának kiteresedésében található. A templom kisebb magaslaton áll, keletelt, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, a hajó és a szentély felől kontyolt nyeregtetős épület, nyugati homlok
Szent Péter és Pál-templom
Bakonypéterd
Országos védelemben részesített műemlék a településen a római katolikus templom. A klasszicista stílusban épült templom 1815-1817 között épült. Berendezése empire stílusú, 1800 körül.
Szent Péter és Pál-templom
Balatonrendes
A Római katolikus templom, amely a 18. századból származik. Középkori kápolna helyén épült a mai templom. Patrónusai St. Péter és Pál apostolok, akik az oltárkép foszereploi is egyúttal. A bejárattól
Szent Péter és Pál-templom
Ugod
A falu főutcájának közepén, az egykori vár fölé épült. Építési ideje: 1753-59. A hajdan itt állott vár falait 1 öl magasságig visszabontották, törmelékkel feltöltötték. Az így kialakult platóra építe
Szent Péter Pál templom
Veszprémgalsa
A templomot 1778-ban építtette a falu közössége Péter és Pál tiszteletére. A késő barokk és eklektikus stílusjegyeket hordozó épület a település nyugati határán áll. Eredetileg torony nélkül épült, he
Szent Péter templom
Jánossomorja
A templom Árpád-kori alapokon épült, ezt a torony alsó harmadának kváderkövei és a homlokzat előtti oszlopok bizonyítják. A XVI. századi – az idők során többször elpusztult – templom jelenlegi neoromá
Szent Péter templomrom
Gyöngyöspata
A falu felett emelkedő 260 méter magas Vár-hegyen ma csak a nemzeti színű zászló emlékeztet az Anonymus által is említett várra. A vár mellett épített, negyven település egyházi központjául szolgál
Szent Péter-Pál templom
Harka
A templom magja Árpád-kori, napjainkban is őrzi román és gótikus stílusú részleteit, de mai épület jelentős része a 18. században, barokk stílusban épült. A templomot már 1309-ben már említik az oklev
Szent Rókus és Szent Sebestyén kápolna
Paks
A Szent Rókus és Szent Sebestyén kápolna 1781-ben épült. A város északi végében fekszik egyszerű, egytornyú, barokk épület klasszicista részekkel díszitve. A tornyot övpárkány, kéttagú főpárkány és