Lukácsháza látnivalói

Szent Rókus temetőkápolna

Cím Lukácsháza Csömötei utca 47.331256 N, 16.587523 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A nagycsömötei Szent Rókus temetőkápolna a XVI. században, a pestisjárvány idején épülhetett. Építőjeként a történészek gróf Nádasdy Tamást jelölik meg. A pestisjárványtól való félelem lehetett talán az oka annak, hogy a temető helyét elég messze a községtől jelölték ki.

Szent László rendelete értelmében a temetőket a templom köré kellett építeni. Így kerülhetett a Szent Rókus kápolna is a temető közepére. A XVI. századból megmaradt, nagyon szép kápolna ajtónyílása fölött, mely nyugatra néz, egy félköríves lezáródású szoborfülke látható. A szoborfülkében Szent Rókus szobra áll, innen kapta a kápolna a nevét. Nem véletlen, hisz ő a pásztorok védőszentje. Ez világosan mutatja, hogy építésekor a falu lakosságának fő foglalkozása az állattenyésztés volt. A szoborfülke felett a templom síkjából kiemelkedik a torony, rajta egy hatoldalú toronysisak. A sisak alatt félkörív záródású zsalus ablakok és órakeret díszíti a tornyot. A bejáraton belépve a két oszloppal alátámasztott orgonakarzat alatt haladunk el. A karzaton Dunántúl egyetlen megmaradt húzó rendszerű fújtatós orgonája látható.

A templomtérben padok, zászlók. Ezek közül is kiemelkedik a Nagycsömötei Önkéntes Tűzoltó Egyesület piros színű zászlaja 1925-ből. A zászlón a zászlóanya feliratos szalagja található. A szentélyben két csúcsíves ablak néz kelet felé. Az ablakok között egy barokk oltár látható, amely valószínű, hogy az 1860-as restauráláskor került a templomba. Az oltár feletti oltárkép Szent Rókust ábrázolja, ismeretlen szerző munkája. Az oltárképtől jobbra és balra Szent Vendel és Szent Sebestyén szobrai díszítik a templomot.
Szent Rókus temetőkápolna, Lukácsháza