templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Szent István templom
Sarród
Sarród központjában áll ez az egyhajós, középtornyos klasszicista homlokzatú barokk templom. Az épület torony nélküli elődjéről az 1714-es jegyzőkönyvek tesznek említést először, majd 1752-ben teljese
Szent István templom
Szakony
A szakonyi templom a késő középkorban filiája volt Szentkirálynak 1528-ban. A templom patrónusi joga Kanizsai Ferenc kezében volt. Szentkirály Kőszeg ostromának idején elpusztult. A szakonyi lakosok 1
Szent István templom
Martonfa
A főutcán (Köztársaság utca) végigsétálva hamarosan az 1874-ben Szent István tiszteletére emelt templomhoz érkezünk, ahol a falu négy kicsiny utcája összefut.
Itt, a falu legmagasabb pontján, torny
Szent István vértanú templom
Pápa
A pápai Szent István vértanú templom, közismert nevén a Nagytemplom, a 18. század vége óta Pápa városának egyik meghatározó jelképe és építészeti emléke. A jelenlegi templom építését 1774-ben kezdték
Szent István vértanú templom
Kemenesmihályfa
A Szent István első vértanúról elnevezett templomot először 1439-ben említették. A hitújítást követően 1732-ig az evangélikusok használták, majd az ellenreformáció során fegyveres erővel vették vissza
Szent István-kápolna
Mecseknádasd
A 6-os főút mellett ékeskedő kis kápolna igen jelentős a középkori történeti emlékei miatt. A kápolna falai, a tornya, a körülötte húzódó körítőfal, illetve a lábánál elterülő temető a falu hosszú évs
Szent István-kápolna
Őrhalom
A falut átszelő 22. sz. főút mellett található a Szent István kápolna, melyet 1888-ban épített Kanyó Mihály helyi lakos a szentkúti gyóntató udvar kápolnájának mintájára az egykori „Csórés” szántóföld
Szent István-templom
Szebény
1732-ben Szebény még nem a pécsi püspökséghez tartozott, hanem a többi falukkal együtt az esztergomi érsekséghez. A török időkben és azt követően Szebénynek önálló plébániája nem volt, az egyházi anya
