templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Szent György templom
Erdőbénye
A középkori eredetű, Szent György tiszteletére szentelt római katolikus templom mai formáját a 18. század végén nyerte el.
Már 1334-os írás is említést tesz a templomról. Az 1700-as években azonban
Szent György templom
Nagybajcs
A római katolikus templom a falu központjában helyezkedik el. Építésének évszámát különböző irodalmak más-más időpontra teszik, bizonyos források szerint 1869-ben, másik szerint 1862-ben épült, míg a
Szent György templom
Oszkó
Az írásos anyagokból tudjuk, hogy Oszkón 1353-ban már állt Szent György tiszteletére épült templom. Első ismert plébánosa Ágoston plébános, 1449-ben említik. 1758-ra a templom már szűknek bizonyult és
Szent György templom
Kisszékely
A falun kívül távolabb álló korábbi templom kiváltására Styrum Limburg gróf építtette. A hosszan elnyúló főutca oldalában emelkedő dombon szabadon áll az 1823-ban klasszicizáló késő barokk (copf) stíl
Szent György Templom
Hetes
Hetes négy faluval: Csombárddal, Mezőcsokonyával, Jutával és Várdával Árpád alkot plébániát. Hetesen a Szent György plébániatemplom műemlék jellegű barokk falai ma is őrzik az ősi román és gótikus fal
Szent György templom
Zalavég
A falu nevezetessége a központban található templom. Keletelt, egytornyú, háromhajós, egyszerű külsejű barokk templomépület. Bejárata a keresztboltozatos toronyaljból nyílik. Az erőteljes, vaskos torn
Szent György templom
Ikervár
A templom első írásos említése 1073-ból való. Ekkor töltötte Ikerváron a karácsonyt Salamon Király. István király idejében már templomos település volt.
A mai templom a középkorból maradt ránk, mel
Szent György templom
Répceszentgyörgy
A településen található védett épület a Szent György templom, ami középkori eredetű lehet. A templomot Horváth János építtette újjá barokk stílusban, a mai formáját az 1889-ben történt eklektikusneore
Szent György templom
Szentgyörgyvölgy
Szentgyörgyvölgy nevének első okleveles említésekor, 1326-ban, már állhatott a falu Szent György tiszteletére rendelt temploma. Az iratok tanúsága szerint a régi templom alapjait és falainak egy részé
