templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent Anna kápolna
Sükösd
A kápolnát 1747-ben építtette Pocskai Gergely érseki erdőkerülő. Szabadon álló kisméretű félköríves szentélyzáródású búcsújáró római katolikus kápolna jellegzetes Sükösdi oromzattal, huszártoronnyal,
Szent Anna kápolna
Bácsbokod
895. év június-szeptember hónapjai alatt Vidákovits Anna és Schweibert Tamás adományából épült fel Szent Anna tiszteletére a bácsbokodi temetőben a kálvária kápolna. Az épület helyén 3 kálvária fakere
Szent Anna kápolna
Szany
A kápolnát 1753-ban építették a szanyiak. Az építőanyag kiszállításához állati erőt nem vettek igénybe, mindent a kezükben és a kötényükben vittek ki. Közben imádkozva és énekelve tettek tanúságot hit
Szent Anna kápolna
Badacsonytomaj
A kápolna alapkövét 1789. november 9-én rakta le Parraghy Imre szentbékkállai plébános. Építtetője az a Szentgyörgyi Horváth Zsigmond Vas megyei és balatonfüredi földbirtokos volt, akinek a nevéhez fű
Szent Anna kápolna
Veszprém
A Ranolder tér kétségkívül legszebb épülete a huszártornyos Szent Anna-kápolna. A barokk stílusú, Salomváry János táblabíró által 1724-ben építtetett templom eredeti bejáratát később átépítették.
Szent Anna kápolna
Székesfehérvár
A székesfehérvári Szent Anna kápolna a város egyik legértékesebb vallási és történelmi emléke, melynek gyökerei egészen a középkorba nyúlnak vissza. Az eredeti kápolna a 15. században épült, amikor Sz
Szent Anna kápolna
Buják
A Kálvária keletkezésének pontos ideje nem állapítható meg, semmiféle pontos adat nincsen. Egy 1790-es feljegyzés szerint, fából faragott három kereszt állott a Kálvária dombon. A fakereszteket vihar
Szent Anna katolikus templom
Zalaigrice
A Szent Anna római katolikus templom fontos szerepet játszik a település életében. A templom és a templomot övező park a település utcáinak az összemetsződésében helyezkedik el. A település minden fej
Szent Anna katolikus templom
Taksony
A katolikus egyház taksonyi története Egyes teóriák szerint az udvarával vándorló Szent István Taksonyt is rendszeresen útba ejthette állomásként, és az első templomot ő építtette dédapja sírja fölé.