Badacsonytomaj látnivalói

Szent Anna kápolna

Cím Badacsonytomaj Római út 207 46.788436 N, 17.490466 E
Útvonaltervezés
térkép
Kapcsolat Web: www.badacsony.com
A kápolna alapkövét 1789. november 9-én rakta le Parraghy Imre szentbékkállai plébános. Építtetője az a Szentgyörgyi Horváth Zsigmond Vas megyei és balatonfüredi földbirtokos volt, akinek a nevéhez fűződik az 1825-ben megrendezett első Anna-bál; érdekes az elnevezés története: a Vas megyéből származó Horváthok családi fészküket Füreden rendezték be. Horváth Zsigmond mindkét felesége és két unokája is Anna-névre hallgatott, így nem csoda, hogy az általa építtetett kápolnát is Szent Anna nevére szenteltette fel. Az 1800-as évek közepétől a Kisfaludy-, később 1945-ig az Ányos-család tagjai gondozták. 1884-ben alakították ki a – nem látogatható – kriptát, ahol az említett két család tagjai és helybéli lakosok nyugszanak. 1929-ben a kápolnát az Ányos-család felújíttatta. Érdekeség, hogy egy-egy pad a kápolna hajójának jobb és bal oldalán a hajóval párhuzamosan – egy íves boltozatú, széles kőfülkében – található, azaz a hívek a szentmise közben egymással szemben helyezkednek el.

1997-ben a bázeli magyar emigránsok és helyi lakosok Gy. Pethe Ferenc vezetése és komoly anyagi áldozatvállalása mellett gyűjtést kezdeményeztek a kápolna renoválására, amely 2002-ben kezdődött el, de abban az évben csak a tető felújítására és így a beázás megszüntetésére korlátozódott. 2003-ban a kis templom épületét teljesen felújították, valamint benne urnatemetőt is kialakítottak; így azon a nyáron, július 26-án, Anna napján a badacsonytomaji plébános megáldotta a kápolnát. 2004-ben bevezették a villanyt, illetve restaurálták az oltárt és az oltárképet, felújították a padokat. 2005-re megújult a támfal és ezzel a kápolna renoválása gyakorlatilag befejeződött: 2005. július 23-án, a kápolna búcsúján a veszprémi érsek celebrált szentmisét.

Napjainkban Anna-naphoz, a kápolna búcsúnapjához legközelebb eső szombaton délután tartanak benne istentiszteletet. A kápolna a badacsonytomaji plébániához tartozik.

A kápolnát a Római útról nyíló, a hegy felé vezető kis utcában találjuk, a Szürkebarát, a Rizling és a Kéknyelű utcák környékén. Autóval, kerékpárral és gyalogosan is könnyen megközelíthető.
badacsony_szt_anna_kapolna.webp