tanösvények jellegű látnivalók
Találatok (498)
Tiszavirág tanösvény
Tivadar
A Tiszavirág tanösvény nagyrészt az árvízvédelmi töltésen halad. Két kisebb kitérővel érinti Tivadar települést. Gyalogosan 1 óra alatt kényelmesen végigjárható.
Nyári időszakban a Tisza természet
Tohonya-Kuriszlán tanösvény
Jósvafő
A tanösvény az Aggteleki Nemzeti Park tízéves fennállása alkalmából, 1995-ben létesült.
Főként azoknak a látogatóknak ajánlható a 9 kilométeres, Jósvafőről induló körtúra végigjárása, akik az Aggte
Tolvaj-árok Természetismereti Tanösvény
Sopron
A Tolvaj-árok a hegyvidék legvadregényesebb völgye, meredek zugaival, keskeny, kimosott útjaival, sok helyen a 25 º-ot meghaladó hegyoldalaival az itteni erdők egyik legszebb része.
Az ösvény mintegy
Töreki Tavak Tanösvény
Siófok
Töreki a Cinege patak medrében kialakított mesterségesen duzzasztott tavak mellett, egy gyönyörű természetvédelmi területen fekszik. A Cinege patak völgye utódja a Balaton kialakulása előtti időkből s
Törökmezői tanösvény
Nagymaros
A Törökmező és a Hegyes-tető között húzódó tanösvény a dél-börzsönyi erdők és rétek világát, természeti és kultúrtörténeti érdekességeit, értékeit mutatja be.
Ha végigjárjuk az útvonalat,
- megtud
Törökugrató Parkerdő Tanösvény
Budaörs
A Törökugrató oldalán található a mintegy 750 méter hosszú Erdei tanösvény, amelynek bejáratai a Bazsarózsa utcáról nyílnak. Az út a ritkás fák között húzódik, és egy körülbelül 100 méteres kaptató ut
Történelmi Park
Csurgó
Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós,
Tőzeges tanösvény
Gyömrő
Természetközeli élmények Gyömrő szívébenA Tőzeges tanösvény Gyömrőn, a Tőzeges-tó körül található. A tó és a tanösvény kialakítása a helyi iskolák, a városvezetés, valamint a közösség összefogásával v
Tőzegmohás láprét tanösvény
Szőce
A szőcei tőzegmohás láprét páratlan élővilágával és az őrségi rétek kezelésével ismerteti meg a látogatót.
Kiindulópont: szőcei tőzegmohás láprét északi vége (GPS: 46.899599, 16.572713)
Végpont: L