múzeumok / kiállítások / emlékhelyek Magyarországon

múzeumok / kiállítások / emlékhelyek jellegű látnivalók

Hajtókocsi kiállítás
Szilvásvárad
Mondjuk, hangoztatjuk, hogy őseink lóra termettek, az újkori lovassportban elért eredményeink viszont inkább azt látszanak igazolni, hogy szekérre, legalább is szekérben született a magyar.A nomád elő
Halász Ferenc Emlékmúzeum
Dunaszekcső
A néprajzi kiállítást három szobában rendeztük be. Az első teremben a dunaszekcsői konyhák használati tárgyait állítottuk ki: korsók, poharak, konyhabútorok, polcok, kézi darálók stb. A középső he
Halászház
Báta
A Duna szabályozása előtt az itt lakók életmódját elsősorban a Duna, a Sárvíz és a Báta folyó, valamint a dombvidékről eredő patakok határozták meg. A Duna évszázadok során az egész területet bebara
Halimba Crystal
Halimba
A településen működő üveggyár betekintési lehetőséget biztosít az üveggyártásba. A látogatás során a vendégek végig követhetik az üveg megmunkálásának útját a kvarc homoktól a kész boros kelyhekig. A
Halmúzeum
Ráckeve
A horgászat és halászat rekvizítumait bemutató tárlatnak a város egyik legrégebbi, az 1500-as évek elején emelt épülete ad otthont. Az előzőleg raktárként működő, lepusztult önkormányzati ingatlant
Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
Jászberény
Az 1995. július 15-én megnyílt közérdekű muzeális intézmény abból a képzőművészeti adományból és dokumentum-gyűjteményből szerveződött, amelyet Hamza D. Ákos és felesége, Hamza Lehel Mária, Lehel Fere
Hanák Kolos Emlékház
Szurdokpüspöki
Hanák Kolos, a mátrai turizmus megalapítója 1851-ben született Szurdokpüspökiben. Elemi iskoláit Gyöngyösön végezte, Pozsonyban, Pesten és Egerben tanult jogot. 1886-tól írásaival népszerűsítette a Má
Hanság élővilága kiállítás
Kapuvár
Az egykori hansági változatos mocsár- és lápvilág maradványainak megőrzésére létesítették 1976-ban a Hansági Tájvédelmi Körzetet. A táj képét jelentősen átformáló korábbi beavatkozások nyomán megválto
Harangöntöde
Őrbottyán
Magyarországon jelenleg Őrbottyánban készülnek bronz harangok, ún. tradícionális eljárással. Technológiája ezer éves múltra tekint vissza, ami a hangra öntés elvén alapszik. Ezt a technológiát alka