Heimatmuseum Német Nemzetiségi Tájház

Nagymányok a Mecsek hegység északi oldalán, a Völgységi kistérségben helyezkedik el. Az 1722-ben indult sváb betelepítések során Németország középső területeiről (Hessen, Fulda) katolikus vallású földművesek, mesteremberek kerültek a faluba. A betelepültek néprajzi anyagát 1976-ban kezdték el gyűjteni a helyi hagyományőrzők. A gyűjtemény 2008-ban került a mai, végleges helyére.

A tájház céljára felújított lakóházat az 1880-as évek végén Stenger József építette. A ház eredeti tulajdonosa nem tartozott a tehetős családok közé, erre a szobák belmagasságából és a gazdasági épületek hiányából következtethetünk. Valószínű, hogy iparos ember lehetett az eredeti tulajdonos.

A nagymányoki németek tárgyi emlékeit, lakáskörülményeit, használati tárgyait bemutató kiállítás (közel 80 négyzetméteren) négy helyiségből áll. A felújítás során mindenütt igyekeztünk megőrizni az eredeti állapotot. A bemutatott tárgyak mindegyike a településről származik, többségük a XX. század első felében paraszti sorban élt lakosság életkörülményeit reprezentálja. Az épülethez tartozó présház és fészer, valamint a tágas udvar a látogatók fogadásához, a közösségi programokhoz szükséges tereket biztosítják.

A ház a falu határában bányászott kövekből álló alapra épült, vert falú, nyeregtetős, tornácos épület. Az egykor a falu szélén folydogáló patak menti utolsó ház. A tájház kis utcáját ezért a helyi köznyelv még ma is „libafarok – Gänsschwanz” néven ismeri. Az épület beosztása jellemző a sváb házak tagozódására.

A lakókonyhában élte a család az életét. Ez az egyetlen helyiség, amit fűtöttek. A konyhában az asztalfőn ült a családfő, legtöbbször a nagypapa. A székének a neve is erre utal: a gondoskodó széke – Sorgestuhl. A konyhai edényeket két forrásból szerezték be: a cserépedények az óbányai fazekasoktól, az újabb kori zománcedények a bonyhádi zománcgyárból származnak. Már régen is gondoskodtak a szellőztetésről, páraelszívásról – a kályha felett a mennyezetbe vágott kis nyílás a padlás felé szellőzött. A konyha egyik sarkában kapott helyet az egykori fürdőszoba. A vizet természetesen az udvari kerekes kútból nyerték. Említésre érdemesek a hímzett és feliratos törölközők, falvédők.

A tisztaszoba, vagy első szoba nem fűthető, és csak különleges alkalmakkor használták (esküvő, keresztelő, ritka vendégek, ravatalozás). A bútorzata is a legszebb. Az ágyak feletti kis szekrénykében őrzik a menyasszonyi koszorút. A ház minden helyiségében láthatjuk a vallási relikviákat, mindenütt jelen vannak a szentképek, imakönyvek, szenteltvíztartók. A díszes szekrényekben az ünneplős férfi és női ruhák kaptak helyet. A sublótban őrzik azokat a textíliákat, amelyeket hétköznap és ünnepnap viseltek, a hímzési mintakendőket, melyeket a lányok még az iskolában készítettek. A népviseletbe öltöztetett babák a különböző korosztályok hétköznapi és ünnepi viseletét mutatják be. A menyasszony mindig díszes fekete ruhában ment férjhez.

A konyhából hátrafelé nyílik a lakószoba, ahová esténként az ajtó kinyitásával a meleget beengedték. Az ágyat melegített téglával vagy forróvizes palackkal tették kellemessé a lefekvéshez. A lakószobában őrizzük a bölcsőt, a rokkát, a gyermekjátékokat. Iskolai eszközök (palatáblák, füzetek, könyvek) és településtörténeti dokumentumok találhatók a kis szekrényben. A svábok jellegzetes lábbeli viselete a klumpa és a pacsker (az eredeti fekete fonalból készült, díszítés nélkül, durva vászon talppal). Az ablak két oldalán elsőáldozási képeket láthatunk, a fiúk és a lányok irgalmas rendi nővérek társaságában vannak.

A mai kamra eredetileg nyitott kéményes, szabad tűzhelyes nyári konyha volt. Sajnos ezt később elbontották és viklis mennyezettel csukták be. Ez a helyiség tárolásra is alkalmas kamraként funkcionált. A házban és a ház körül használt eszközök, szerszámok mellett itt látható egy kádár (Binder) mesterlevél 1872-ből.

A házhoz tarozott még az 1927-ben téglából hozzáépített présház a pincével. A présházban a látogatók kiszolgálásán túl kisebb időszaki kiállításokat rendezünk. Meg kell említeni a település múltjából máig nagy jelentőséggel bíró szénbányászat néhány tárgyi emlékét. Az egykori fészer ma a vendégek pihenőhelyeként, foglalkozások és rendezvények helyszíneként szolgál.

A tájház épülete Nagymányok városrendezési tervében a helyi védelemben részesült építmények között szerepel. Tulajdonosa és üzemeltetője a Nagymányoki Német Nemzetiségi Önkormányzat (7355 Nagymányok, Dózsa György u. 28.). A több mint 1500 darabos néprajzi gyűjteményi anyag a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum nyilvántartásában szerepel.

A nagymányoki tájház a Magyarországi Tájházak Szövetségének tagja. 2012-ben megkapta a szövetség legrangosabb elismerését, az „Év tájháza” díjat. Hivatalos működési engedéllyel rendelkező közérdekű muzeális kiállítóhely.

A tájház előzetes bejelentkezés alapján látogatható.