múzeumok / kiállítások / emlékhelyek Magyarországon

múzeumok / kiállítások / emlékhelyek jellegű látnivalók

Falumúzeum
Bőcs
Az 1800-as évek elején a templom mellé épült Balázs család egykori lakóházából 2010. augusztus 20.-án nyitottuk meg a Falumúzeumot. A gyűjteményben több mint ötszáz beleltározott műtárgy és dokumentum
Falumúzeum
Gyöngyöstarján
2008 októberében a helyi önkormányzattól a Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület igényelte és meg is kapta egy használaton kívül álló régi tanítólakás első hat helységének használati jogát. E
Falumúzeum
Nagylózs
A Posta szomszédságában állandó Helytörténeti Kiállítás várja az érdeklődőket. Látogatható: a Polgármesteri Hivatalban történt előzetes bejelentkezés után.
Falumúzeum
Úrkút
Az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület kezelésében lévő Falumúzeum tárlata nagy szeretettel várja az érdeklődőket. A falunk múltját idéző használati tárgyak, népviseletek hűen tükrözik az itt élő
Falumúzeum
Isztimér
A könyvtár épületében található a Falumúzeum szobája. Köszönet, azoknak, akik keze nyomán a Falumúzeum szobánk megújult és újra látogatható. Látogatható napközben, illetve előre egyeztetett időpo
Falumúzeum
Vasegerszeg
Falumúzeum nyitotta meg kapuit 2001. aug.25-én Vasegerszegen. Az egykori téesz -magtár, valamint tűzoltószertár épületegyütteséből alakította ki az önkormányzat. A múzeum létrehozásában nagy szere
Falumúzeum
Mencshely
A volt iskola épületében rendezték be régi használati eszközökkel, fényképekkel, iskolaszerekkel a község múltját idéző kis múzeumot. Különlegessége a helyi csipkeverő asszonyok munkáinak, valamint a
Falumúzeum
Tura
A Falumúzeum, 1989. október 15-én nyitotta meg kapuit. A vagyoni helyzete szerint középparaszti lakóház hagyományosan háromosztatú: utcára néző tisztaszoba, konyha, hátsóház. A főépület mögött külön b
Falumúzeum
Béb
2009-ben az üresen maradt házat gyűjtemény céljára vásárolta meg az Önkormányzat.Falumúzeumot alakított ki, ahol a településre látogatók megcsodálhatják a bébi németek által használt eszközöket, lakót