2017. július 8-án nyitottuk meg hivatalosan a pályázati forrásból, és önerőből megvalósított falumúzeumunkat.
A múzeum ötlete már sok-sok évvel ezelőtt felmerült mind Tóth Sándor volt iskolaigazgató, mind Arany Lajos volt önkormányzati képviselőnk elképzelései között. Tóth Sándor évtizedekkel ezelőtt már jó néhány régi relikviát összegyűjtött a közvetlen környezetében, amelyek sokáig iskolánkban voltak kiállítva.
A célra alkalmas épületet pályázati pénzből újítottuk fel. A sok kiállítási tárgy mind a lakosság felajánlásaiból jött össze. A kiállítási tárgyak között többségében régi bútorokat, használati eszközöket, a gazdálkodáshoz használatos tárgyakat láthatunk a múlt századból, vagy még korábbról. Kialakításra került régi paraszti szoba részlet, konyha részlet.
Külön került kiállításra Arany Lajos személyes gyűjteményéből néhány tárgy, úgymint kardok, pisztolyok. Szintén a múzeum anyagát színesíti néhány mammut csont , így combcsont, örlőfog,csigolya agyar, amely lelkes amatőr gyűjtő tulajdonaként kölcsönben szerepel nálunk.
Az udvaron szintén találhatunk kiállítási tárgyakat, amelyek a mindennapi paraszti hétköznapokban voltak használatosak. Külön érdemes megemlíteni az Erdélyből származó ökrös szekeret, amely Arany Lajos özvegyének, Aranyné Steiner Mártának az ajándéka.
Köszönjük minden felajánlónak, segítőnek, hogy településünk egy szép múzeummal gazdagodhatott!
Múzeumunk minden érdeklődő előtt nyitva áll a hét munkanapjain 8 órától 16 óráig.
A múzeum csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.