gyalogtúra jellegű látnivalók
Találatok (125)
Szoborút
Feked
2014-ben készült el a „Stációk, meditációk” sétaútvonal. A 3,1 km hosszú túraút mentén kortárs szobrászművészek alkotásai helyezkednek el.
A település bejáratánál áll az első, emberi kezet ábrázol
Tarjánka-szurdok
Domoszló
A Tarjanka-szurdok fokozottan védett tájvédelmi körzet, kizárólag a Bükki Nemzeti Park honlapján található feltételekkel látogatható. Kérjük, mielőtt úti céljának a szurdokot választaná, tájékozódjon
Termál nordic walking kör
Bük
Táv: 2,58 km
Bükfürdőn két kijelölt Nordic Walking útvonal is várja a sportág szerelmeseit: a Termál névre keresztelt, minősített útvonal 3 km hosszúságú – a gyógyhelyi városrész területét járja körb
Tördemici kilátóhely
Badacsonytördemic
A Tördemici kilátóhoz vezető úton a vulkáni hegyek geológiai, botanikai, zoológiai és tájhasználati módját ismerhetjük meg a kihelyeztet táblák segítségével.
A Tördemici kilátóhelyről a Szent Györg
Török torony
Ostoros
A műemlék jellegű, Csúnyamunka néven ismert kilátótorony a török korból való.
A hagyomány szerint ezt a méhkas jellegű építményt alagút kötötte össze az egri várral. Az építmény tetejéről tiszta id
Tőzegmohás láptavak
Egerbakta
Míg a mocsarak hazánkban csaknem minden állóvíz parti részén és a folyók ártéri területén megtalálhatók, a lápok könnyen összeszámolhatók, összes kiterjedése is mindössze néhány száz hektár. Miután e
Trézsi forrás
Pilisszántó
A Pilis testét behálózó erecskéken át eredő, az Orosdy kastély fölötti barlang hármas forrásának vizéből elindulva, mintegy édesanya méhéből, éltető víz fakad, melynek jövője az alapok erejétől szárma
Upponyi-szoros
Uppony
Az Upponyi-szoros a Bükk hegység északi peremén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye festői részén található. Ez a rövid, de annál látványosabb szurdokvölgy méltán vált a természetbarátok és túrázók kedvelt cé
Vadálló-kövek
Dömös
A Prédikálószék oldalában találhatjuk a Vadálló-kövek különleges alakú szikláit: a Nagytuskót, a Széles-tornyot, a Bunkót, a Függőkövet, a Felkiáltó jelet és az Árpád trónját. A Vadálló-kövek, amely v
