emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

Kálvária
Dunaújváros
Kellemes sétát tehetünk a hangulatos városrészben, míg felsétálunk a Kálváriáig.
Kálvária
Bonyhád
A bonyhádi kálvária kialakítása az 1816-ban felszentelt kápolnával kezdődött, majd a három kőkereszt felállításával és a stációk elhelyezésével folytatódott. A stációk agyagábrázolásai másfél évsz
Kálvária
Monok
Monok híres búcsújáró hely. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén sokan zarándokolnak ide. A templomhoz tartozó Kálvária-hegyen minden év szeptember harmadik vasárnapján tartják a búcsút. A jelen
Kálvária
Szihalom
A község északnyugati szélén, a Füzesabony - Mezőkövesd 3-as számú műút mellett, enyhe dombhajlatban, fák között található. Dongaboltozatos üreg, épített oltárral kovácsoltvas kapuval. Épült 1859-ben.
Kálvária
Jászladány
A Kálvária felújítása egyházközségünk koordinálásával a Jászok X. Világtalálkozója tiszteletére készült el, Dr. Seregély István egri érsek szentelte újra a jászok főpapi szentmiséje után. Volutás a
Kálvária
Budajenő
Az Öregtemplomhoz vezető Kálváriát, keresztutat a stációkkal P. Jakab Miksa építette a XVII. században. A keresztút érdekessége, hogy nem 7, hanem 6 kettős fülkés stációból áll. Feltételezhető, ho
Kálvária
Nagykovácsi
A Zsíroshegyi úton haladva a régi Kálváriából megmaradt kápolna elé érkezünk. Az út mentén 1832-től emeltek stációkat, kis, képpel ellátott kápolnácskákat. A 12. Stáció volt az a három kőkereszt, mel
Kálvária
Gyarmat
A település nyugati szélén található a község kálváriája, ahol még a XX. század első felében is sok egyházi megemlékezést, programokat tartottak.A Kálvária 1787-ben épült, azóta századról századra mor
Kálvária
Mány
Egyedi tájértéknek számít a felhagyott kőbánya, amely geológiai bemutatóhelynek is alkalmas. Az egykor megrongált feszületeket helyreállították. Szép kilátás nyílik a mányi határra; lovas, kerékpáros