emlékművek / szobrok jellegű látnivalók
Találatok (1369)
Kálvária
Sóly
A falu szélén a kálvária dombon található, a stációk kő építmények, kis fülkékkel, de a képeknek sajnos csak a helye van meg.
Kálvária
Szár
A helyi védelem alatt álló kálvária Vénusz Imre (szári születésű kanonok) nagyobb összegű adományából és a község lakóinak közadakozásából 1860 körül épült homokkőből, a képeket fára festették. Miután
Kálvária
Tarján
A település meredek domboldalában található kálvária az 1850-es években épült. A második világháború idején teljesen lepusztult. Először 1985-ben újították fel, ideiglenesen.
A keresztek és a hozz
Kálvária
Vértestolna
Egyes leírások szerint Vértestolnán a kálvária eredetileg 1864-ben épült ki a Jánoshegy-tetőre vezetően. Az 1930-as években a helyi sváb családok összefogásával a stációkat újraépítették. A 2000-es év
Kálvária
Bakonypéterd
A Kálvária a kálváriadombon, amely a településtől Ny-i irányban elterülő mezőgazdasági művelés alatt álló terület magasabban fekvő pontján létesített emlékhely, melyet a betelepített sváb lakosság eme
Kálvária
Bucsuszentlászló
A kegytemplom mögött, mintegy 100 méterre emelkedik a Kálvária-domb, rajta egy kápolna, oldalán keresztút, alatta pedig egy forrás.
Hasonlóan a kegytemplom dombjához, itt is egy sziget állott abban
Kálvária
Csénye
A Deák Ferenc utcában 13 stációból és egy lourdes-i szobrot tartalmazó kápolnából álló kálvária 1863-ban épült. A stációsort már a Harmadik Katonai Felmérésen is ábrázolták. Akkor még az utc
Kálvária
Táp
A belterületen a Győri utca mértani közepén található a falu legimpozánsabban kialakított része, a Kálvária domb, mely tökéletesen kihasználja a domborzati adottságokat a hely szakralitását kiemelve K
Kálvária
Závod
A falu fölé magasodó Kálváriahegyen, 1737-ben Anton Jakab Vogl plébános idején állították a kálváriakápolnát és a 14 stációt.
Ennek tematikai kánonja a Fulda és Rajna menti középkori kálváriákkal
