Összes látnivaló
Találatok (10433)
Római katolikus templom
Kunbaracs
Érdemes sétát tennünk a község belterületén, ahol megtekinthetjük a római katolikus templomot az új fa harangtoronnyal
Római katolikus templom
Kunszentmiklós
Kunszentmiklóson a főtértől északra, a Szent István téren található templom elődjét 1787-ben építették. Az később a hívek létszáma növekedésével kicsinek bizonyult. A ma látható kívül neoromán, belül
Római katolikus templom
Ladánybene
A település központjában található az 1948-ban épült római katolikus templom.
Római katolikus templom
Magyarbánhegyes
A török idők után, 1809-től Magyarbánhegyes újra betelepült. 1860-ban imaházat építettek és a mezőkovácsházi plébánia filiája lett. 1883-tól önálló lelkészség lett,
1884-ben felépült a plébánia ép
Római katolikus templom
Magyarcsanád
A templom alapkövét 1941-ben tették le. Maga az épület külső megjelenésében meglehetősen puritán, felületét nem klinkertéglával, hanem közönséges fagyálló, vastéglával burkolták.
Az előcsarnok, a
Római Katolikus templom
Lesencefalu
A templom Péter nevű plébánosát már 1421-ben említették a korabeli írásos emlékek, míg a templomról az első írásos feljegyzéseket csak 1516-ban, illetve 1519-ben rögzítették.
A török hódoltság alat
Római katolikus templom
Apagy
Apagy római katolikus hitéleti első említése 1761-ből való, amikor újjáalakult a napkori anya egyházközség, Apagyot és Sényőt hozzácsatolták leányegyházként.
A templom a 90-es évek elejére felújítá
Római Katolikus templom
Apátistvánfalva
A község névadója Harding Szent István ciszterci apát.
Az ő tiszteletére emelték 1785-ben a ma is meglévő igen szép, műemlék templomot, mely helyén korábban csak kápolna volt.
Római Katolikus templom
Apátvarasd
A 140 fős falu középpontjában az 1792-ben felszentelt Szent Imre templom, és a múlt században épített kicsiny temetői kápolna áll.
A műemlék épület előtt a falu elhunyt hősei, a két világháború áld