Összes látnivaló

Római katolikus templom
Fedémes
A templom építése Grossman József “szép templomterve” alapján 1811-ben kezdődött és hat év alatt fejezték be. 1819-ben szentelték fel. A falu fölött őrködő római katolikus templom, dombon emelt ké
Római katolikus templom
Felsőtelekes
A Fő utcába torkollik a Csaba utca, ahol a település egyetlen temploma, a római katolikus templom található.
Római katolikus templom
Felsővadász
A templom eredete középkori, ám 1601-ben a Rákócziak átalakíttatták. Jelenlegi barokk formáját 1769-ben kapta. Itt őrizték a Rákócziak által adományozott, őzbőrből készült miseruhát, az úgynevezett R
Római katolikus templom
Garáb
A községben 1171-ben premontrei apátságot alapítottak. Ez 1436-ban elnéptelenedett, de néhány fala még 1797-ben is állt. Helye ma nem ismert. Az apátság birtokait a jezsuiták kapták meg, akik felépít
Római katolikus templom
Göncruszka
A 19. században klasszicista stílusban emelt római katolikus templom a falu északi bejáratánál szép természeti környezetben áll. A templom titulusa: Nagyboldogasszony. Az öreg, stílusos parókia ud
Római katolikus templom
Gyöngyöshalász
Gyöngyöshalász emlékei közül a templom a legjelentősebb. Írásos emlékek tanúskodnak arról, hogy a településnek már 1332-ben önálló plébániája volt. Temploma 1350-es oklevelekben szerepel, mivel ekkor
Római katolikus templom
Gyöngyöspata
Gyöngyöspata központjában álló templom mind építészetileg, mind művészettörténeti szempontból kiemelkedő értékű. Egyedisége mindenkit magával ragad! A gyöngyöspatai Kisboldogasszony római katolikus
Római katolikus templom
Halmaj
Katolikus templom a XVIII. sz. végéig nem volt a faluban. Gróf Andrássy földesúr 1800-ban hozzákezdett egy neobarokk stílusú katolikus templom építéséhez, amelyet 1801. augusztus 20-án Szent István ki
Római katolikus templom
Hercegkút
A templom helyét 1787. tavaszán az akkori falu legmagasabb pontján jelölték ki, s valószínűsíthető, hogy az építkezést azon év tavaszán meg is kezdték. A helybeliek vállalták a kövek kivágását , ezek