Összes látnivaló

Római katolikus templom
Szécsényfelfalu
Építészeti és történelmi emléke a barokk stílusú római katolikus templom, mely néhány részletében megőrizte kora-gótikus stílusát is. A templom műemlék. Az endrefalvai plébánián lévő 1755-ös Canoni
Római katolikus templom
Szegi
A hagyományos építészeti formákat idéző, 1994-ben épült templom Szegi főutcáján, a kőhíd és az iskolaépület közelében áll. 11 támpillérrel rendelkezik, szentélye félköríves záródású. Fehérre vakolt fa
Római katolikus templom
Szentdomonkos
1720 körül a Szent Domonkos tiszteletére szentelt egyháza a bükkszenterszébeti plébániához tartozott. Az 1767., majd az 1811. évi canonica visitatió szerint templomát Hunyady János földesúr építtette
Római katolikus templom
Szente
A község nevezetessége az ősi katolikus templom, amely a váci egyházmegye egyik legrégebbi emléke. Mely Gerewich szerint a XIII. század első felében épült, román stílusban. 1498-ban Werbőczy István
Római katolikus templom
Kunszentmárton
A város legszebb műemlék középülete a Római katolikus nagytemplom, más néven a Szent Márton plébániatemplom, Kunszentmárton szimbóluma. A második templomot 1721-1722-ben kezdték el építeni az akkor
Római katolikus templom
Levelek
A község gótikus stílusban épült római katolikus temploma műemlék, a XIV. századból való.
Római katolikus templom
Mérk
Szent Péter és Pál tiszteletére emelték 1882 és 1884 között az egyhajós, homlokzat feletti tornyos római katolikus templomot. A falu előző temploma az 1839. évi tűzvészben elégett, 1882-84 között ú
Római katolikus templom
Mezőhék
Az egykori tűzoltószertárból alakítottak ki templomot Mezőhéken. A millecentenárium évében szentelték fel a Szent Kereszt tiszteletére a település első templomát, amely Vass József tiszaföldvári építé
Római katolikus templom
Nádudvar
A Fő utcán látható a római katolikus templom, melyet a XIX. század elején Novák József egri érsek kezdeményezésére építettek, s 1819. szeptember 13.-án szentelték fel Az oltárkép Balkay Pál (1785-1