Összes látnivaló
Találatok (10431)
Községi Emlékház
Bükkzsérc
A Petőfi út 39. szám alatt, a római katolikus templom mellett található. Az épület a községi önkormányzat tulajdonában van és helyi védettség alatt áll. Az eredeti elképzelés szerint az épület helység
Községtörténeti Kiállítás
Szentmártonkáta
A hagyományokat folytató szép célok közül fontosnak tartjuk a történeti értékek, tárgyak gyűjtését, és azok kiállítását, amelyet a könyvtár emeleti részén helyeztünk el.
Sikerült a falu történetér
Krakkópusztai temető
Nagykeresztúr
Műemléki jelentőségű sírhely áll Krakkópuszta temetőjében. A báró Podmaniczky Andor és Géza emlékére emelt családi kripta jó állapotban maradt fenn. A temetőben több hasonlóan értékes sírhely találhat
Krämer Fülöp szobor
Soltvadkert
Utazzunk kicsit vissza az 1880-as évekbe, amikor már üzembe helyezték a Budapest-szabadkai vasútvonalat, rajta Vadkert állomással. Történt pedig, hogy egy német származású budai pincemester, Krämer Fü
Kraszna folyó
Mérk
Mérk községből rövid túrával elérhető a Kraszna folyó, ahol nyáron jó sneciző helyeket, ősszel jó csukázó lehetőségeket talál a horgászó.
Kráter Kőpark és Ösvény
Pula
A Pulai Kráter Kőpark és Ösvény egy különleges geológiai és természeti látványosság, amely Pula település közelében fekszik. Ez az egyedülálló helyszín nemcsak a természet szerelmeseinek nyújt felejth
Kráter-tó
Nagyhegyes
Az 1920-as években Pávai Vajna Ferenc geológus vezetésével az alföldön is megindult a szénhidrogén-kutatás, melynek „melléktermékekét” vált világhírűvé a 73 oC-os termálvízre alapuló Hajdúszoboszlói G
Kremsier-kastély romjai
Barcs
Barcs területén, a ma már romos, de műemlékként számon tartott Kremsier-kastély 1880 körül épült eklektikus (neoreneszánsz) stílusban.
A műemléki védettségű kastély jelenleg magántulajdonban van. A
Kresz Géza Mentőmúzeum
Budapest
A Kresz Géza Mentőmúzeum a magyar mentőszolgálat történetének fontos intézménye, amelynek gyökerei a 19. századra nyúlnak vissza. Az intézmény névadója, dr. Kresz Géza, a Budapesti Önkéntes Mentő Egye