Magyarcsanád látnivalói

Kun László kereszt

Cím Magyarcsanád külterület 46.203014 N, 20.636052 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Az ún. Kun László kereszt a maga nemében egyedülálló nevezetessége Magyarcsanádnak. A hagyomány szerint Kun Lászlót Őscsanádon, vagyis a Maros túlsó oldalán temették el, tehát a mai elnevezésnek mondai értéke lehet.

Föltevésünk szerint inkább Dózsa parasztfölkelésével függhet össze a kereszt állítása. Itt, az egykori Belez község dombján állhatott a parasztvezér tábora, és Csáki Miklós püspök karóba húzatásának helyét jelölhették meg emlékkereszttel.

Belez a 16. században fele részben a csanádi püspök, fele részben a csanádi káptalan birtoka volt. A Luczai-családnak a kereszt környékén terült el a birtoka.
A népmonda szerint a talaj bemunkálásakor a boronára vagy fogasra nehezékként mindig azt a kőkecskét használták, amelynek a helye időtlen idők óta a kőkereszt tövében volt. Egyik alkalommal véletlenül összetört, és rengeteg aranypénz gurult ki belőle. Így lettek gazdagok a Luczaiak, mert ebből vették a sok földet.

Egyes adatközlők szerint vezérsír van a kereszttel megjelölve. Mivel a szántáskor kerülgetni kellett, ezért a 19. század végén a földtulajdonos kiásta, de a bíró kötelezte régi helyére való visszaállítását. A kereszt ugyanis a katonai térképeken föl volt tüntetve.

1972 nyarán dr. Trogmayer Ottó szegedi múzeumigazgató a keresztnél hitelesítő ásatást végzett. Megállapította, hogy a kőtömb eredeti magassága 290 cm, ebből 120 cm esik a mai talajszint alá. A kereszt karjának fesztávolsága 95 cm. A kereszt környékét rablóásatással annyira földúlták, hogy nem lehetett megállapítani, volt-e mellette sírgödör.

Trogmayer Ottó a kereszt keletkezését a 16. század elejére tette. Hasonló típusú kőkereszt Közép-Európában nagy számban ismeretes. Anyaguk csaknem kivétel nélkül helyi eredetű, és mindig egyetlen darabból készültek. A formák igen változatosak, és szinte sosincs díszítve.

A kőkereszt közelében 1975 őszén útépítés közben sírokra bukkantak.
Kun László kereszt, Magyarcsanád