Összes látnivaló

Felsőgallai Szűz Mária templom
Tatabánya
A felsőgallai Szent István utca egyik meghatározó épülete az 1783-ban - Grossmann József tervei alapján - felépült római katolikus templom. A későbarokk stílusú templomot Szűz Mária tiszteletére szent
Felsőszeri tanösvény
Szalafő
A tanösvény a szalafő-felsőszeri buszvárótól Pityerszerre vezeti át a látogatókat. Egyes állomásainak felkeresésével az Őrség népi építészetének világába nyerhetnek betekintést. A felsőszeri rész autó
Felsőszölnöki kilátó
Felsőszölnök
2011 óta áll itt a magaslaton ez a kedves kis építmény, amelynek ugyan nevet nem adtak, de azért fel lehet rá mászni. Az ötméteres magassággal sokra nem megyünk, szinte ugyanazt látjuk, amit lentről,
Felsőtárkányi Erdei Vasút
Felsőtárkány
1949-50-ben az egri finomszerelvény gyár építkezéséhez a Felnémeti nagyvasúttól ideiglenesen vágányokat fektettek le, és az építőanyag jelentős részét kisvasúttal szállították a területre. Ekkoriban a
Felsőtárkányi Tájház
Felsőtárkány
Felsőtárkány, a Bükk-hegység déli kapujában fekvő település, gazdag népi hagyományokkal és kulturális örökséggel rendelkezik. A község lakói generációkon át megőrizték és ápolták a helyi szokásokat, n
Felsőtárkányi-tó
Felsőtárkány
A Felsőtárkányi-tó a Bükk hegység egyik gyöngyszeme, mindössze 10 kilométerre Egertől. Ez a mesterségesen kialakított tó a Szikla-forrás felduzzasztásával jött létre a 18. században, és azóta is vonzz
Felsővár (Óház-tető kilátó)
Kőszeg
A 609 m magas Óház-tetőn épült a XIII. században a város első vára, a Felsővár vagy Óvár. Az 1991-től kezdődő ásatásokban feltárt lakótorony alapjaira emelték 1996-ban a mai kilátót, melyről felülről
Felsővár kilátó
Szendrő
Az ásatások eredményeként a Felsővár (Szendrői vár) kapitányi épületének eredeti falazatának maradványait tárták fel és konzerválták. Stilizált formában, fából újra épült a parancsnoki épület 24 méter
Felsővárosi Kvártély, Kézműves és Bemutatóház
Várpalota
A város „parasztnegyedében” található a bakonyi paraszti építészet jellegzetességeit őrző épület. A három osztatú, régi lakhely jelenleg a Civil háznak ad otthont.