Összes látnivaló
Találatok (10429)
Cirill és Metód-emlékmű
Zalavár
A Kis-Balaton Ház és a Millenniumi Emlékmű határolta térségben az országút felől állnak a Nemzetek Emlékművei. Ezek az emlékművek dokumentálják, hogy milyen fontos szerepet játszott ez a hely az európ
Ciszterci Műemlékkönyvtár
Zirc
A közel 65 000 könyves gyűjtemény Magyarországon egyedülálló
A Műemlékkönyvtár az apátsági épületének második emeletén található. Az első könyveket a 18. században az új alapítást végző heinrichaui s
Ciszterci Nővérek Monostor
Kismaros
Embervoltunk egyik nagy ajándéka a kapcsolatteremtés. Ennek gazdagságát kiemelt módon tapasztalhatjuk meg akár vendégként, akár vendégfogadóként.
Ezt az általános, emberi adottságot Krisztus emberség
Ciszterci Papírmalom rom
Sóly
A papírmalom 1790. április 7-én kezdett el dolgozni.
A korabeli szokásoktól eltérően Sólyban a papírmalmot nem tőkeerős vállalkozó szakembernek adták ki bérbe, hanem döntően papírkészítő mesternek. E
Ciszterci Rendház
Nagyvenyim
Az arborétum közepén, a római katolikus templom mellett álló épület állami védelem alatt álló nyilvántartott műemléki érték. A volt ciszterci rendházat 1737-ben sziléziai ciszterci szerzetesek épített
Ciszterci romkert
Bátaszék
Magyarország első, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságát 1142-ben alapította II. Géza király. Tolna vármegyében, a Duna folyó közelében, királyi bortokon letelepítette a ciszter
Ciszterci templom
Székesfehérvár
A Székesfehérvári Ciszterci templom, más néven Szent István király plébániatemplom, a magyar város egyik legjelentősebb történelmi és vallási épülete. A templom a belvárosban található, közel a Városh
Cisztercita apátság romjai
Pilisszentkereszt
Pilisszentkereszt község délnyugati felében, a Pilis keleti lejtőjén található romok a ciszterci rend első magyarországi monostorát rejtik. A pilisi ciszterci apátságot III. Béla alapította 1184-ben,
Citadella
Budapest
Budapest legszebb pontján, a Gellérthegy tetején található a Citadella, amelyet az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése után 1854-ben emelt a Habsburg uralkodóház.
Az UNESCO a bu