Tapolca - látnivalók
Tapolca területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a település látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (27)
Romkert (Karthauziak rendháza)
Tapolca
A templommal szemközti iskola helyén állt az egykori vár, benne a karthauziak rendházával. Falai ma megmagasítva láthatók.
Az alatta levő római kori alapfalon áll Marton László Múltunk című alkotás
Székelykapu
Tapolca
A Székelykapu alatt közelíthetjük meg a Trianon emlékművet.
Igen nagy méretű faragott kapu kivágott csillag díszítésekkel. Felirata: "Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar".
Jobb és bal oldal
Szent Borbála szobor
Tapolca
Marton László alkotása Szent Borbálát, a bányászok védőszentjét ábrázolja.
A szobor a Tamási Áron Művelődési Központ előtt található, melyet 2000-ben állítottak jelenlegi helyére.
Szent István szobor
Tapolca
Szent István bizánci ihletésű szobrát Raffay Béla készítette 2000-ben.
Raffay Béla – 2000. augusztus 20-án leleplezett – alkotása egyszerre több hagyományt idéz. Elődjeinek tekinthetjük például a k
Szentháromság szobor
Tapolca
A virágágyásokkal szegélyezett tér legfőbb ékessége az 1757-ben felállított Szentháromság-oszlop.
Tapolcai-tavasbarlang
Tapolca
A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenfo
Trianon Emlékhely
Tapolca
Az emlékmű egy nagy park közepén áll, szemben a Tapolca székelyföldi testvértelepülésétől, Zabolától kapott hármas székelykapuval. A Trianon emlékezetére emelt alkotás egy kerek kőalapzaton nyugvó, né
Városi Múzeum
Tapolca
A múzeumban helytörténeti kiállítást, iskolamúzeumot rendeztek be, valamint itt láthatók a helyi ásatások során összegyűjtött leletek, és kőtár is várja a látogatókat.
A múzeum Közép-Európa egyik l
Véndek-hegyi kiapadt Szentkút
Tapolca
Az 18.század végén, a Véndek- hegy forrásánál megépült Szentkút, még a nyolcvanas évek közepén, a Tóth József vezette korabeli városszépítő egyesület közreműködésével került Tapolcára és esett át min
