A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang.
A tavasbarlangot bezáró kőzet a miocén kor végének szarmata korszakában, 13,7 millió éve képződött. Kőzettömegét az egykori Szarmata-tengerben lerakódott mésziszapos üledékekből összecementálódott mészkő rétegek alkotják. A fiatal szarmata mészkő a 210 millió éve képződött nagy vastagságú és jelentős kiterjedésű felső-triász dolomitra települ.
A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A Déli Bakony irányából kis mélységben hideg (10 °C-os) karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. A Bakonyban beszivárgó elnyelődő karsztvizek egy része nagy mélységbe is lejut, ahol a Föld belső hőjétől felmelegszik, majd a törésvonalak mentén felfelé áramlik. Ilyen -. 30 °C-nál - melegebb termálvíz tör fel a Kórház- és a Berger Károly-barlang forráskürtőiből. A hideg és a meleg karsztvizek keveredése üregeket, járatokat old ki a mészkőben. Százezer év alatt így jött létre a Tapolcai-tavasbarlang is, amely része a város alatti, immár 14,6 km hosszúságban feltárt barlangrendszernek. A térség későbbi kiemelkedés miatt a barlangok legfelső része szárazzá vált.
Az összekeveredett 20 °C-ra hűlt langyos vizek a tavasbarlangból tovább áramlanak a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot. A tó vizének visszaduzzasztása tette lehetővé a barlangi csónakázást.
A tavasbarlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfaj, amelyet a helybeli lakosok csetrinek hívnak. A Tapolcai-tavasbarlangot már 1942-ben -jóval a hazai barlangok általános védettségének kimondása előtt- védelem alá helyezték. 1982 óta fokozottan védett, ami kiterjedése, valamint geológiai, morfológiai és hidrológiai értékei indokolnak.
A fogadóépületében kiállítás mutatja be a karsztvidékek csodálatos világát. 10 terem különleges látnivalói kalauzolnak minket a titokzatos barlangok világában. A gyerekeket kúszóbarlang várja, míg a felnőttek érzékelési képességét „kőtapogató” teszi próbára. Ősföldrajzi festmények engednek bepillantást letűnt korok élővilágába. A térhatású fotók és a film segítségével magunk is föld alatti felfedező utakon járunk. A természet egzotikus művésze, a karsztvíz gyönyörű alakzatokat formál a mészkőből. Dél-Kína toronykarsztjaitól a cseppkövek birodalmán át a tapolcai barlangok törékeny szépségű kristályvilágába jutunk. Láva- és jégbarlang, trópusi őskarszt; megannyi élmény várja itt a vendéget.
A felújított tavasbarlang minden eddigénél szebb fényekkel várja a látogatókat!
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el
véleményét!
További látnivalók a közelben (0)
Szállások a közelben (0)
Szerkesztőségi ajánlat (11)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Falumalom / Molnárház
Valaha 13 vizimalom volt Kapolcson.a bővizű - a Nagyvázsonyban eredő és Sztigligeten a Balatonba folyó - Eger-patakon. Itt működik a Művészetek Völgye fesztivál alapítója, a Kapolcsi Kulturális és Ter
Kapolcsi Kovácsműhely Múzeum
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 1995-ben újította fel a portán lévő épületeket, a kapolcsi lakosok és egyéb támogatók segítségével.A részlegesen működő kis kovácsműhely mellett eredet
Egri Bazilika
Megújult külsővel és vezetett túrákkal várja a látogatókat a felújított egri Bazilika.A főszékesegyház az Egri Főegyházmegye érseki főtemploma, Magyarország második legnagyobb székesegyháza, ami 1831-
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengerészeti- és Néprajzi Kiállítóterem
KenderesKenderes, az Alföld szívében fekvő kisváros nemcsak csendes nyugalmával, hanem gazdag történelmi és kulturális örökségével is vonzza a látogatókat. A település neve összefonódott Horthy Miklós
Bocskai István Múzeum
A Bocskai István Múzeum kiállításaiA Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló hangulatos központjában várja látogatóit. Az intézmény jelenleg öt, egymás szomszédságában lévő épületben üzemel, így valóságo
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Spirit of the Earth Cottage - Dobogókő
Üdvözöljük a Pilis csodás szívében, a Visegrádi hegységben található romantikus vendégházunkban, Dobogókőn!Ez a prémium szálláshely párok számára készült, ahol a kényelmet és a meghitt pillanatokat he
Woodhouses Noszvaj
Bármilyen távol is vagytok otthonról, mi szeretnénk, hogy azt érezzétek, haza értetek. Ezért is szolgál hatalmas örömünkre, hogy 2021 novemberben megnyithattuk Noszvajon Sasfészek és Sziklaszirt luxus
Grand Alba Apartman Mezőkövesd-Zsóry
Apartman házunk a mezőkövesdi Zsóry gyógy és strandfürdőtől 750m-re található egy nyugodt, csendes utcában. Tőlünk Szilvásvárad 46Km, Lillafüred 43Km, Miskolc 40Km, Egerszalók 25Km és Eger csupán 19Km
CSIGALAK apartman
A CSIGALAK apartmant 2024-ben létrehozó és működtető Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet (www.kapolcsiegylet.hu) alapította az 1989-es Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1995-től Művészetek
Körös Rév Nyaraló
Különleges szállás nagy társaságoknakTökéletes helyszín nagy társaságoknak, családi nyaralásokhoz és céges csapatépítésekhezFedezd fel a Körös Révet, ami a Körös holtágak egyik legnagyobb szállása nag
Szentesi Horgász és Pihenőpark
A Kecskemét legújabb horgásztava szeretettel vár minden horgászni és kikapcsolódni vágyó Vendéget!A horgászok örömére a hagyományos halfajok - ponty, kárász, keszeg - mellett, néhány különlegesebb hal
A tavasbarlangot bezáró kőzet a miocén kor végének szarmata korszakában, 13,7 millió éve képződött. Kőzettömegét az egykori Szarmata-tengerben lerakódott mésziszapos üledékekből összecementálódott mészkő rétegek alkotják. A fiatal szarmata mészkő a 210 millió éve képződött nagy vastagságú és jelentős kiterjedésű felső-triász dolomitra települ.
A tavasbarlang vízutánpótlása két úton történik, amely egyben magyarázatot ad a járatok kialakulására is. A Déli Bakony irányából kis mélységben hideg (10 °C-os) karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe. A Bakonyban beszivárgó elnyelődő karsztvizek egy része nagy mélységbe is lejut, ahol a Föld belső hőjétől felmelegszik, majd a törésvonalak mentén felfelé áramlik. Ilyen -. 30 °C-nál - melegebb termálvíz tör fel a Kórház- és a Berger Károly-barlang forráskürtőiből. A hideg és a meleg karsztvizek keveredése üregeket, járatokat old ki a mészkőben. Százezer év alatt így jött létre a Tapolcai-tavasbarlang is, amely része a város alatti, immár 14,6 km hosszúságban feltárt barlangrendszernek. A térség későbbi kiemelkedés miatt a barlangok legfelső része szárazzá vált.
Az összekeveredett 20 °C-ra hűlt langyos vizek a tavasbarlangból tovább áramlanak a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot. A tó vizének visszaduzzasztása tette lehetővé a barlangi csónakázást.
A tavasbarlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfaj, amelyet a helybeli lakosok csetrinek hívnak. A Tapolcai-tavasbarlangot már 1942-ben -jóval a hazai barlangok általános védettségének kimondása előtt- védelem alá helyezték. 1982 óta fokozottan védett, ami kiterjedése, valamint geológiai, morfológiai és hidrológiai értékei indokolnak.
A fogadóépületében kiállítás mutatja be a karsztvidékek csodálatos világát. 10 terem különleges látnivalói kalauzolnak minket a titokzatos barlangok világában. A gyerekeket kúszóbarlang várja, míg a felnőttek érzékelési képességét „kőtapogató” teszi próbára. Ősföldrajzi festmények engednek bepillantást letűnt korok élővilágába. A térhatású fotók és a film segítségével magunk is föld alatti felfedező utakon járunk. A természet egzotikus művésze, a karsztvíz gyönyörű alakzatokat formál a mészkőből. Dél-Kína toronykarsztjaitól a cseppkövek birodalmán át a tapolcai barlangok törékeny szépségű kristályvilágába jutunk. Láva- és jégbarlang, trópusi őskarszt; megannyi élmény várja itt a vendéget.
TERMEK, ATTRAKCIÓK:
Cseppkő-terem
Búvár-terem
Denevér-terem
Geopark-terem
Ősrégész-terem
Őskarszt-terem
3D vetítő-terem
Csónakázás
Játszótér
Mászófal
A felújított tavasbarlang minden eddigénél szebb fényekkel várja a látogatókat!