Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szentháromság-templom
Megyehíd
A templomot Őri Pál és neje építtette 1909-ben, titulusa: Szentháromság. Berendezése a község lakóinak érdeme. Felszentelésére 1910-ben került sor.
A templom falán helyezték el mind az I., mind a
Szentháromság-templom
Orosztony
Településünkön járva ne hagyják ki, nézzék meg az 1778-ban ujjá épített templomunkat, amit a szentháromság tiszteletére szenteltek fel.
Emlékét ma a búcsú napja őrzi, és napjainkban került újra fel
Szentirmay Elemér emlékműve
Sopronhorpács
Szentirmay Elemér dalköltő halálának 50. évfordulóján emlékünnepséget tartottak és emléktáblát állítottak szülőházán.
Szentkép kiállítás
Iklanberény
Kovács Csaba Albert magángyűjteménye több mint ötezer szentképet mutat be, a kiállítás névadója a neves orosz ikonfestő, Andrej Rubljov. A szentképek nemcsak hitünk alapelveit és az egyháztörténelmet
Szentkút
Gencsapáti
1756-ban gróf Batthyány József pozsonyi prépost egyházlátogatást végzett Gencsapátiban. A látogatás alkalmával felvett jegyzőkönyv részletesen beszél a Szentkútról. Eszerint a gencsi határ nyugati rés
Szentkút Fürdő
Vasvár
Páratlan természeti környezetben - a szentkúti ősbükkös tövében - kiépített családias hangulatú fürdőben a három vízforgató berendezéssel ellátott medence fiatalok és idősebbek igényeit egyaránt kielé
Szentkúti búcsújáró hely
Vasvár
A Szentkúti ősbükkös szépséges természeti környezetben kápolnával, úgynevezett lourdes-i barlanggal, kristálytiszta forrás vízével, melyhez legenda is társul, fogadja a látogatókat.
Augusztusban a
Szentkúti kápolna
Csepreg
A mai korai klasszicista stílusú kápolna 1815-16-ban épült, kivitelezője Schrenk Ferenc volt.
Homlokzati szobrai Szent Annát a gyermek Máriával és Nepomuki Szent Jánost ábrázolják. Oltára neogótiku
Szentkúti keresztút
Vasvár
A hegyháti kisváros Mária-kegyhelyéhez vezető úton 2011. augusztusában szentelték fel azt a 15 stációból álló keresztutat, amely Falvak Kultúrájáért Alapítvány Dunai Nemzetközi Alkotóköre művészeinek
