Zalabér látnivalói

Szentháromság templom

Cím Zalabér Templom tér 46.973811 N, 17.028228 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Zalabérben az egyházak közül a Római Katolikus Egyháznak van temploma és plébániája. A falu hívő lakosainak jelentős része római katolikus vallású.

A templom műemlék jellegű, a Szentháromság tiszteletére épült. Búcsúja Szentháromság vasárnapján, vagyis a pünkösdöt követő vasárnap van.

A templom a település központjában, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású, nyugati homlokzati tornyos templom, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély északi és déli oldalához csatlakozó sekrestyével és oratóriummal. Nyugati homlokzatának két szélső tengelyében, félköríves szoborfülkében Szent Flórián és Szent Vendel szobrai láthatóak. A főbejárat fölött kronosztikon: 1747. Csehsüveg boltozatos hajó, csehsüveg-, és fiókdongával boltozott szentély, a hajó bejárati oldalán karzat húzódik. A hajó közepén kegyúri kripta található, címeres vörös mészkő fedlappal. A festett üvegablakok 1913-ból származnak. Berendezésében fellelhetők a 18. század második felének – 19. századnak a jellemzői: oltárok, a főoltárkép tetején kettős kegyúri címer, melyből az egyik a zalabéri Horváth családé; szószék, késő barokk stílusú, a 18. század végéből.

Feltehetően a 14. század elején alapított Szent Miklós-templom állt a helyén, melynek pusztulása után a falu fából készült templomát egy 1726-1733 között épült kisebb templom váltotta fel. A szűkösnek bizonyult templom helyett 1747-ben új épült. A romossá vált épületet 1796-ban, a zalabéri Horváth család támogatásával építették újjá. 1837-ben, 1972-ben és legutóbb 2003-ban újították fel.
Szentháromság templom, Zalabér