Zalaháshágy látnivalói

Szentháromság templom

Cím Zalaháshágy Petőfi Sándor u. 7. 46.886392 N, 16.630271 E
Kapcsolat Web: www.zaol.hu
Zalaháshágy a megye szélén, az őrség és Zalalövő szomszédságában, Zalacséb és Vaspör között található, az észak-nyugati szomszédja Szőce pedig már Vas megyei település. Történelmi falu, nevét először I. Károly uralkodása idején, 1328-ban említették, ekkor Villaháshágy néven került be az iratokba. Más adatokból tudják, hogy az Árpád-korban,1248-ban már központi hely volt, legrégibb nevezetességük a 12. századi, Szentháromság titulusú templomuk, illetve abban, egy honfoglalás utáni időkből származó, sárkányos-állatfigurás félköríves timpanon kő, mely egykor a déli kaput díszíthette.

Rómer Flóris a magyar épített örökség kutatója, az 1860-as évek elején járt a zalai tájakon. A Vasárnapi Újság 1863. évfolyamában „Archeológiai levél Zala megyéből” címmel készített úti beszámolót, amelyben ismertette a háshágyi plébániatemplomot is, és leírta az épület falában elhelyezett domborművet. 1975 nyarán, a templom részleges tatarozásakor ellátogatott Zalaháshágyra Entz Géza művészettörténész-professzor is, megszemlélte a becses faragványt.
Kirandulastervezo_Zalahashagy_Katolikus_templom_1.webp Kirandulastervezo_Zalahashagy_Katolikus_templom_2.webp Kirandulastervezo_Zalahashagy_Katolikus_templom_3.webp