Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szent Szaniszló templom
Szentliszló
Szentliszló a pusztamagyaródi egyházközséghez tartozott, ezért szentmise csak a búcsú napján és temetéskor volt – a szabad ég alatt. 1988-ban, egy a faluból elszármazott nyugdíjas pedagógus adományábó
Szent Tamás templom
Püspökmolnári
Szent Tamás apostol templom helyi védelmet élvez és Szenttamás község szívében áll, amely ma már a községközpont is egyben. 1572-ben átépítették, majd evangélikusok használták.
Sallér István nádor
Szent Teréz kápolna
Maróc
Maróc nevezetességeihez tartozik a falu Szent Teréz kápolnája, mely a Maróci-hegyen található.
Szent Vendel kápolna
Sümegcsehi
A falu határában, a XVIII. században épült Szent Vendel tiszteletére. A kisméretű, téglalap alaprajzú épület homlokzatán kis huszártorony-szerű építmény, rajta kovácsoltvas kereszttel. A csehiek már n
Szent Vendel kápolna
Bezeréd
A monda szerint akkoriban sok állat hullott el állatpestisben. A parasztok megfogadták, hogy kápolnát építtetnek Szent Vendel tiszteletére, aki az állatok védőszentje, ha állataik megszabadulnak a súl
Szent Vendel kápolna
Jánosháza
A jánosházi Szent Vendel-kápolna 1781-ben épült. Előzményéről annyit tudunk, hogy az 1700-as évek közepén marhavész tört ki a faluban, és nagy veszteség érte az állattartó gazdákat. A Jóistenhez fohás
Szent Vendel kápolna
Jánossomorja
A mezőgazdasággal foglalkozó emberek Szent Vendelt, mint az állatok védőszentjét tisztelték, a nevét viselő (jelenleg is kitűnő állapotban lévő) kápolnát a múlt század második felében, egy marhavész u
Szent Vendel templom
Vashosszúfalu
1786-ban Szent Vendel tiszteletére építettek kápolnát, mely ma is a faluszélen áll, rajta a korábbi felújítások évszámával. A templomot 1774-ben a helyi lakosság építette. Szilárd anyagból készült, zs
