Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szent Márton templom
Ólmod
A falu szélén álló Szent Márton-templom középkori eredetű. A barokk oltárkép a köpenymegosztást ábrázolja. A szentélyben és a mennyezeten látható falképek Szent Márton legendájának jeleneteit láthatju
Szent Márton templom
Zalaszentmárton
A falu nevét középkori templomának védőszentjéről, Szent Mártonról kapta. Szentmárton község első említése 1266-ból származik, 1299-ig a Hahót nemzetség birtoka volt.A XlV. században először a Szabari
Szent Márton templom
Zsédeny
Vas megye egyik legrégebbi Szent Márton temploma a Sárvárról Sopronba vezető középkori országút, a Via Magna mentén települt Zsédenyben áll. Titulusát már 1238-ban oklevél említi. A település neve ugy
Szent Márton templom
Söpte
Söpte régi település, gazdag kőkorszakbeli lelőhely, a Rétszer nevű dűlőjén római telep és sáncok nyomai láthatók. Első okleveles említése 1268-ból származik.
Szép temploma 1723-ban épült és kőfall
Szent Márton Történelmi Sétaút
Szombathely
A Szent Márton Történelmi Sétaút (Via Historica Sancti Martini) a Kálvária templomtól a Szent Márton templomig 9 állomáson keresztül vezet, amelyeket 30 darab burkolati „lépőkő” köt össze. Azokat a he
Szent Mihály plébánia templom
Cirák
A''' Szent Mihály plébánia templom''' jellege szerint egyhajós, el nem választott szentélyű középtornyos egyszerű barokk épület észak-déli tájolással. Első említése 1366-ban történik. A török háborúk
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia
Lenti
A legrégibb adat Lenti templomáról 1334-ből származik. A zágrábi püspökség összeírása Szent György templomról tesz említést. Ami a helyét illeti: a mezőváros nyugati szélén állt, innen kezdődtek a bir
Szent Mihály templom
Sümegcsehi
Település központjában, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély É-i oldalához
Szent Mihály templom
Vasszentmihály
A műemlék római katolikus templom késő barokkstílusban épült 1800 körül. Főoltára XVIII. századi, szintén barokk.
