Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Római katolikus templom
Veszkény
A barokk stílusú templom a XVIII. század közepén épült, majd 1900 körül mellékhajókkal bővítették.
Főoltára és szószéke későbbi: 1880 körüli, romantikus stílusú munka. A belsőben lourdes-i oltár láth
Római katolikus templom
Veszprémvarsány
A település nevezetességei közé tartozik a Római katolikus templom, melyet 1725-ben barokk stílusban újjáépítettek.
Római katolikus templom
Vindornyaszőlős
A település központjában, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély É-i oldalához cs
Római katolikus templom
Vitnyéd
Vitnyéd írásos említésével 1256-ban találkozunk először. Valószínű kicsi település volt az óriási kiterjedésű erdő és a vizes, lápos terület a (Hany) határán. Az 1492. évi okirat (Kanizsaiak sárvári é
Római katolikus templom
Vönöck
A Római katolikus templomot (1943) Szent István Királynak szentelték, 2001.ben újabb harangot kapott.
Római katolikus templom
Zalaapáti
Zalaapáti, a Zala völgyében lévő 1700 lelket számláló település a Zala folyó jobb partján fekszik, melynek "kapujaként" működik az 1959-ben átadott Zala híd.
Kezdetektől az 1019-ben alapított Zalav
Római katolikus templom
Zalacséb
Zalacséb egyházával először a XIV. században találkozhatunk, a század elején készült pápai tizedlajstromokban, ami szerint 1335-ben a falu Pál nevű plébánosa 40 kis dénárt fizetett.
A jelenlegi tem
Római katolikus templom
Zalakomár
A műemlék jellegű épület 1772-ben épült. Faragott, gazdag vasalású főkapuja, festett mennyezete különös bájt kölcsönöz az épületnek.
A keresztelő medence márvány, címerrel díszített, 1698-ból való
