Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Római katolikus templom
Ostffyasszonyfa
A Nagyboldogasszonynak szentelt templomot az 1730-as években vették vissza az evangélikusoktól. Erre már 1719-ben tett kísérletet a kormányzat az alispánon keresztül, de akkor a helyi birtokosok még e
Római katolikus templom
Sopronkövesd
A falu évszázadokon keresztül volt Széchenyi birtok, több értékes épület, építmény fűződik a nevükhöz. 1711-től Széchenyi család tulajdonú telepü - lésen Széchényi Ferenc építette újjá a település rég
Római katolikus templom
Sokorópátka
Sokorópátka 1913 előtt a tényői egyházközséghez tartozott, majd 1913 őszén lett önálló egyházközség, amikor is a hagyatékból kapott területen megépült a templom és a plébánia.
Őseink a templomot a
Római katolikus templom
Sopronnémeti
Sopronnémeti első templomát 1359-ben szentelték fel Szent András tiszteletére, melynek pusztulása után, 1717-ben épült a ma is álló Szent András templom.
Az egytornyú, egyhajós, barokk stílusú épü
Római katolikus templom
Sobor
A falu épített értékei közé tartozik az 1939-ben épült római katolikus templom.
A felekezetek között a római katolikusok vannak többen, kb. kétharmada a lakosságnak.
Római katolikus templom
Sótony
A Szentháromságról elnevezett római katolikus templomot 1874-ben szentelték fel. Az egyhajós épület főhomlokzatából emelkedik ki a sokszög alapú gúlás sisakú torony. A félkörívesen záródó szentélyhez
Római katolikus templom
Vasszilvágy
A Szent Miklós püspök templomot oklevélben említik 1421-és 1489-ben is. A község nemes lakói a reformáció idején újhitűek lettek, de 1650-ben újra katolikusok.
Az 1674-es és 1698-as vizitációk leí
Római katolikus templom
Vát
A római katolikus templomot 1324-ben említették először. A XVIII. századtól Vasszilvágy leányegyháza volt, amelynek kegyuraságán Nádasdy Tamás és a helyi nemesek osztoztak.
Az órahelyes párkányú,
Római katolikus templom
Vép
A falu ősi temploma kéttornyú fatemplom volt, melyet Szent András apostol tiszteletére szenteltek fel. 1774-ben a régi fatemplomot lebontották és felépítették a mai egytornyú ekkor még egyhajós templo
