Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1613)
Református templom
Kistótfalu
A templomkertet a Kossuth L. utca felé fal határolja. A bejárat a DNy-i homlokzat elé lépő 24 m magas torony alatt van. A fedetlen mellékbejárat a hajó bal oldalán nyíílik. A födém boltíves. A templom
Református templom
Kórós
Az Ormánság szélén fekvő pici falu, Kórós egy kelet-nyugati irányú főutcából áll. Ennek házsorai fogják közre az 1792-ben épült, fakazettás mennyezetű, barokk stílusú református templomot. 1834-ben b
Református templom
Kovácshida
Az 1833-ban, klassszicista stílusban épült református templom műemléki védettséget kapott. Karzatának mellvédtábláit valószínűleg a vajszlói Gyarmati János készítette. A mellvéd középső táblája két ke
Református templom
Kozármisleny
A templom a Kálvin téren, gyülekezeti házzal egybeépülve áll. Tornya a déli homlokzatból kissé előlépve az épület délnyugati sarkát foglalja el. A főbejárat délről, a mellékajtó nyugatról nyílik a sza
Református templom
Kölesd
A templomot és a parókiát a 18. század végén, közel egyidőben emelték klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban. Dombon egymás mellett állnak a település központi részén.
Az egyhajós templomot 190
Református templom
Kölked
A templom fallal határolt keskeny kertben, szabadon áll. A hajó Ny-i végén homlokzati tornya kissé előlép. A torony homlokzatának síkjában a bejáratot vasajtó zárja el. A templomkertben álló közös I.
Református templom
Beleg
A belegi református templom története a XVII. századig nyúlik vissza, akkor indult ugyanis virágzásnak a gyülekezet élete. Az első templomot 1772-ben építették meg az akkor szokásos fából.
A mosta
Református templom
Belvárdgyula
A református templom utcasarkon, támfallal védett domboldalon áll. Tornya a főbejárattal az É-i homlokzat elé épült, a mellékbejárat a déli oldalon van. A hajót háromszakaszos csehsüveg boltozat fedi.
