Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1613)
Evangélikus templom
Bikács
A bikácsi templom is közvetlenül a Türelmi Rendelet után 1785-86 közt épült.
Szószékoltárának baldachinos megoldása különlegesnek számít, és erős katolikus hatásról árulkodik. Karzatának képei két k
Evangélikus templom
Bonyhád
1797 és 1800 között épült késő barokk stílusban. A külső megjelenését tekintve egyike a legszebb evangélikus templomoknak. Építészeti igényességére jellemző, hogy síkmennyezet helyett csehsüveg boltoz
Evangélikus templom
Borjád
Borjád faluképének jellegzetes karaktert kölcsönöz az 1890-ben épült evangélikus temploma.
Evangélikus templom
Somogymeggyes
1922-ben Kötcséről, az amyagyülekezetből 40 család telepedett le a mai Somogymeggyes területére, magukban hordozva a régi templom képét. Az istentiszteleteket először a régi Szappanos-féle lakóházban,
Evangélikus templom
Somogyszob
Helyi védelem alatt áll az evangélikus templom, amely 1941-ben épült a Petőfi utca lakóházai közé, előkert nélkül. Érdekessége a templomhajó mellé épített torony. A templom jó karban tartott, szépen f
Evangélikus templom
Szárazd
A kihalt pusztát 1737-ben telepítették be főleg Tolna megye más falvaiból érkező hesseni eredetű német evangélikusokkal. A mai templom 1787-88 között épült.
A templom főhomlokzatának és tornyának f
Evangélikus templom
Ecseny
A török dúlástól elnéptelenedett Ecseny betelepítése evangélikus svábokkal Mária Terézia idején kezdődött meg. 1860 körül a Tolna és Baranya megyei sváb településekből költöztek át evangélikus családo
Evangélikus templom
Egyházaskozár
A település örökségének egyik legjellegzetesebb elme az 1786- ban épült evangélikus templom. A szép arányokat hordozó, letisztult tömegű épületen a copf stílus elemei dominálnak. Az egyhajós templom f
Evangélikus templom
Felsőnána
I. József türelmi rendeletét követően 1789-91 között a falu megépítette késő barokk evangélikus templomát, amelynek szinte teljes belső berendezése XVIII. század végi állapotában megmaradt, értékes ka
