Evangélikus templom

A mai templomépület 1796-ban épült, de nem ez az első templom ezen a helyen. Már a XIV. században állt itt templom, az akkor virágzó Györköny mezőváros közepén. A középkori település a török megszállás alatt nyomtalanul elpusztult, a templom emlékét már csak a hódoltságot túlélő "templomdomb" elnevezés őrzi, és a templom körül néha előkerülő emberi csontok utalnak a templomot valamikor körülfogó középkori temetőre.

A török kiűzése után magyar és német bevándorlók kezdték újra benépesíteni a vidéket. 1718-ban érkeztek az első telepesek, két év után a magyarok a szomszédos Szent Lőrinc pusztára költöztek, Györkönyben pedig homogén, német, evangélikus közösség élt tovább. Kezdetben fatemplomot emeltek ezen a helyen, amit hamar kinőtt a gyülekezet. A II. József türelmi rendeletét követő fellendülésben a györkönyiek is kőtemplom építését határozták el, melyet 1796 novemberében, az uralkodó Habsburg Lipót iránti tiszteletből, Lipót napján szenteltek fel.

A templom építészeti szempontból ezen a vidéken teljesen általános, úgynevezett magtártemplom. Egyedül a mennyezet belső kiképzése, a "cseh boltozat" értő építőmesterre valló egyedi megoldás.

A szószék-oltár a környék evangélikus templomaiban ugyancsak az itt láthatóhoz hasonlóan áll: a barokkos megoldás a kor ízlését és az egyházzal kapcsolatos elvárásait fejezi ki, az oltár felett magasodó szószéknek pedig katolikus-ellenes teológiai jelentősége van: a hirdetett ige magasabb rendű, mint az oltár előtti szolgálat. Ezt az ellentétet az idő rég meghaladta: az evangélikus egyház újra kezdi megbecsülni a liturgiát, a katolikus egyház pedig egyre inkább a Bibliát tekinti az istenismeret forrásának. A szószék-oltár tehát egy kétszáz esztendővel ezelőtti gondolatot fogalmaz meg.

Az oltár mellett jobb és baloldalt álló zárt padok is egy régi értékrendet fejeznek ki. Bár Luther Márton szinte szenvedélyesen tanított az emberek Isten előtti egyenlőségéről és a keresztények "egyetemes papságáról", az evangélikus egyházak mégis sok helyütt hierarchikusak maradtak. A szépen faragott rácsok mögött az egyik oldalon a lelkész és családja, a másik oldalon a faluközösség előkelői helyezkednek el, kifejezendő, hogy ők mégis mások, mint a közönséges halandók. A zárt padok a múltra emlékeztetnek és egyben figyelmeztetnek: az egyház életében egyedül Isten jól felismert akarata lehet mérvadó, emberi elképzelésekkel, vágyakkal és értékrendekkel szemben is.

Az orgona az 1820-as években épült, mechanikus működésű, barokk hangolású hangszer. A két világháború ellenére –háborúkban szokták az értékesebb fémet tartalmazó régi sípokat olcsóbb, romantikus hangszínű sípokra kicserélni– a pedálmű és a felső manuál sípsorai szinte változatlanul, meglepően jó állapotban maradtak ránk. Rövid pedálsora van, ezért az orgonairodalom komoly művei nem játszhatók rajta, de a gyülekezeti éneklést szépen kíséri és vezeti. Mindig új ének szolgálatában áll, ahogyan az elmosódott aranyozású felirat hirdeti: énekeljetek az Úrnak új éneket!