Dél-Dunántúl régió látnivalói
Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1621)
Világháborús emlékmű
Mórágy
Mórágyon a kitelepítések előtt jelentős számú német kisebbség élt. Ezt tükrözi az 1926-ban felállított emlékmű kizárólag német nyelvű felirata is. Az alkotás az I. világháborúban elesett mórágyi hősök
Világháborús emlékmű
Nagybajom
A II. világháború idején a Dunántúli hadmozdulatok révén súlyos emberáldozatot követelő csaták helyszíneként tartják számon ma is, itt húzódott a német frontvonal.
Világháborús emlékmű
Nagydobsza
Nagydobsza református temploma a főutca keleti oldalán van. 1808-ban épült, késő barokk stílusban, így műemlék.
A templomtól jobbra áll a világháborús emlékmű. A templomkertben van, de csak pár mét
Világháborús emlékmű
Nagyhajmás
Az evangélikus templomot körülvevő parkban egy partoldalba simuló emlékmű áll, mely a II. világháborúban elhunyt hajmásiaknak állít méltó emléket.
Világháborús emlékmű
Nagykozár
Nagykozár temetője a település északkeleti részén, a Bogádra vezető út mentén van. A temető déli szélén található az I. és II. világháborús emlékmű. 50 méterre van beljebb a temető telekhatárától, de
Világháborús emlékmű
Nagypeterd
A református templom mellett, a Kossuth Lajos utca elején található a H1-es védettséggel rendelkező Világháborús emlékmű.
Világháborús emlékmű
Magyaratád
Az emlékművet a község lakossága állíttatta az I. és a II. világháborúban elesettek emlékének adózva. Eredetileg egy turulmadár volt a tetején, ám az elveszett, így került oda a ma is látható csendőrs
Világháborús emlékmű
Botykapeterd
Az emlékmű egy kovácsoltvas kerítéssel körülvett kis virágos virágos kertben áll, a templom előtt.
Az obeliszk tetején egy turul áll. Elején Manno Miltiadesz közismert domborműve, hátulján Botykape