Dél-Alföld régió látnivalói
Dél-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1108)
Élővíz csatorna
Gyula
A gyulai városképet jelentősen alakító Élővíz csatorna 5 km - en keresztül folyik a városban. A medrét telepített fűzfasor, a partot pedig hársfasor szegélyezi, melyek között szívesen sétálnak, futnak
Első világháborús emlékmű
Hódmezővásárhely
Az első világháború nehéz megpróbáltatásokat, szenvedéseket és jelentős vérveszteségeket okozott a vásárhelyieknek. 1914-1918 között a városból és környékéről 15 ezer embert vittek el katonának.
Pá
Emlékház
Óföldeák
A HELYTÖRTÉNETI gyűjtemény rendeltetése az, hogy hosszú távon bemutassa FÖLDEÁKON-ÓFÖLDEÁKON és környékén élő embertársaink, elődeink, apáink, édesanyáink által mindennapos használati eszközeiket, tár
Emlékliget
Békéssámson
A település megtekintésre javasolt zöldterülete a liget, a területre 189 fát ültettek az I. vh-ban elesett Békéssámsoniak emlékére.
A honfoglalás 1100 éves évfordulójára készített székelykapu díszí
Emlékoszlop
Ladánybene
Ladánybene mellett jelentős Árpád-kori település lehetett. Az 1930-as és az 1980-as ásatások során feltárt maradványok egy XIII. századi templomot mutattak, melyet később kibővítettek. Az Árpád-kori t
Emlékpont
Hódmezővásárhely
Az Emlékpont Múzeum Hódmezővásárhely szívében található, és egy különleges időutazást kínál az 1945 és 1990 közötti kommunista diktatúra korszakába. A múzeum célja, hogy emléket állítson azoknak, akik
Endrődi Tájház
Gyomaendrőd
A tájház néprajzi gyűjteménye a XIX. század végi endrődi paraszti életet mutatja be. A múzeumlátogatás mellett érdekes kézműves - és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várjuk a látogatókat.
Endrődi
Enyingi szélmalom
Szatymaz
A Szatymazon a Vasút utcáról Forráskút felé vezető úton máig látható a szájhagyomány szerint már 1848 előtt elkészült, 9 méter magasságú, ipartörténeti jelentőségű szélmalom. Az eredetileg alulhajtós,
Erdei kilátó
Petőfiszállás
A 17 méter magas építmény a Pálos Rend hozzájárulásával, Dr. Gácsi Zsolt (Kiskunsági Erdő Gazda Kft.) és Olé István közreműködésével épült.
A kilátó saját erdőterületen épült, és szerves részét alk
