Enyingi szélmalom

A Szatymazon a Vasút utcáról Forráskút felé vezető úton máig látható a szájhagyomány szerint már 1848 előtt elkészült, 9 méter magasságú, ipartörténeti jelentőségű szélmalom. Az eredetileg alulhajtós, hatvitorlás szélmalmot korábbi tulajdonosa átépítette, így felülhajtós, négyvitorlás malom lett belőle, amelyet ritkára szőtt vászonnal borított, forgatható tető fedett. Az épület fa fogaskerekein és fa csapágyain továbbította a szél erejét és forgatta meg a 120 centis malomkövet. Az 1900-as évek elején az „Enyingi” mellett még kilenc szélmalom működött Szatymazon, ezek mellett tartalékban volt egy-egy szárazmalom is, amelyek a szélcsendes időben biztosították az élelmezéshez és a takarmányozáshoz szükséges őrleményeket. E szélmalmok csak részben foglalkoztak vámőrléssel, fele részük amúgy is csak darálni tudott.

Enyingi István (1873–1962) 1873-ban született Felsőtanyán, a sándorfalvai határ közelében. A tanyai iskola osztályait kijárva géplakatosnak tanult. Az már nem korszerű malmot 1911-ben vásárolta meg Kormányos Mihálytól. Az évek során igazi szélmolnárrá váló Enyingi jövedelme a malomban az őrlés (lisztkészítés) és darálás után kapott 8 százalékos, illetve az egy százalékos porlás után járó vámból állt. Munkája nem volt irigylésre méltó, hiszen nem az akkori gyakorlat szerint – napkeltétől napnyugtáig – dolgozott, hanem ahogy a szél fújt. Jó széljárás esetén 24 óra alatt három mázsa liszt vagy öt mázsa dara készült el.

A malomban használt vámőrségi könyvben szereplő őrletők nevei ismerősen csengenek a szatymazi fülnek: Vér Sándor, Kormányos János, Bús József, Szalma Pál, Jakus József, Szekszárdi Kálmán, Ungi Ferenc, Ambrus János, Nagy György, Gombos Istvánné, Török József, Gera József, Kondász József, Róvó Mihály, Dudás Pál, Tápai István, Dékány János, Dékány Sándor, Börcsök Imre, Márta Mihály. A feljegyzéseket lapozgatva az is megállapítható, hogy a nagyobb tétellel szereplő gazdák az évek során elmaradoztak a malomtól.

A malom fontos központja volt az akkori tanyai közösségnek. Baj esetén először a molnárhoz szaladtak, és az igen sok népi gyógymódot ismerő Enyingi István szívesen segített. Imádságos, jámbor ember volt, akire a közösség baj estén számíthatott. Minden hónap első péntek estéjén imádkozásra jöttek össze a közelben lakó vallásos emberek a malomba. A rózsafüzér elhangzása után egy itteni imádságot is kilencszer elmondtak.

Az Enyingi Istvánról elnevezett szélmalom működött a legtovább, negyven évig, a környéken, csak az 1952-es év elején – a modern darálókkal dúló hosszú és kiláthatatlan küzdelem után – hagyott fel az akkor már 79 éves, gyengén látó szélmolnár a vámőrléssel. Akkor már a napi egy kilós vám sem mindig jött össze – miközben ugyanolyan adminisztrációs terhei voltak, mint a gőzmalmoknak.

Enyingi István halála után dr. Zlatarov László szatymazi orvos vásárolta meg a malmot. Ez az utolsó szatymazi szélmalom sem kerülhette el a magaslatra épült szélmalmok oly jól ismert végzetét, az 1960-as években belecsapott a villám.

Kispál Margit és családja 2015-ben vásárolta meg, és tovább folytatta az állagmegőrzést. A 160 éves, nádtetős épületbe még az előző tulajdonos hozatott Kiskunhalasról pompás, festett fabútorokat. Az évszázados parasztházat a szépen felújított búbos kemence, a festett tulipános láda, és a hagyományos fabútorok igazán megkapó, vidéki otthonná varázsolták. Az új életre kelt, levendulával körülölelt szélmalom Malom-tanya néven üzemel, turisztikai jelentőségéhez az évente megrendezett levendulapiknik is hozzájárul.