Budapest és környéke látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Budapest és környéke régió látnivalói

Budapest és környéke területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szentháromság szobor
Cegléd
Mai formájában 1902 óta látható, amely Kiss György szobrász alkotása, a Szent Kerszt Felmagasztalása katolikus plébánia templom előtt látható.
Szentháromság-templom
Ócsa
A mai templom elődjét 1754-ben építették a katolikusok számára, a Szentháromság tiszteletére. 1777-ben épült fel a jelenleg is látható templom, Mária Terézia és Migazzi Kristóf támogatásával, amit
Szentiványi kastély
Tolmács
A kastély felújítását követően a Szent Lőrinc-napja után megtartott kastélyszentelés régóta várt esemény volt. A falu lakossága igazi közösségként viselkedett, példaértékű összefogásról tettek bizonys
Szentkút
Pilisszentkereszt
A Pilis erdeinek mélyén, a csend és a természet békéje közepette található egy különleges hely, amely egyszerre őriz vallási hagyományt és kínál természeti élményt: a Szentkút. Ez a forrás és a köré é
Szentkút
Csobánka
A Pilis-hegység déli peremén lévő község Pest megyéhez és a Székesfehérvári egyházmegyéhez tartozik. A falut szerbek alapították a XVII. század végén, német és szlovák lakosságát a XVIII. század folya
Szentlélek római katolikus templom
Ipolytölgyes
A Szentlélek római katolikus templomot a 18. században építette az esztergomi főkáplán. Pontosan 1794-ben épült barokk stílusban, az egykori középkori templom helyére. Torony nélküli, kéthomlokzatú, e
Szépjuhászné - Ady liget
Budapest
A 22-es autóbusz megállójából együtt indul a sárga és a piros sáv jelzés. A sínek után a piros nagyjából szintben, a hegy oldalában kanyarog tovább. Mi a sárga sáv jelzést követjük és felkapaszkodunk
Szeplőtelen Fogantatás Templom
Herceghalom
A templom 2000-2002 között épült. A harangot a német Mehrestetten hivei adományozták.
Szépművészeti Múzeum
Budapest
Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon. Művészeti anyagának sokrétűsége és történeti folyamatossága, a mesterművek nagy száma méltán biztosít