Balaton régió látnivalói
Balaton területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (926)
Krúdy-villa
Siófok
A kikötő közelében található, az ún. Krúdy-villa. Az író ebben a házban töltötte 1914-től 1919-ig minden nyarát.
Krúdy Gyulát egyébként egész életére szóló emlék kötötte Siófokhoz, ahol nyaranta Vá
Kulipintyó Villa
Balatonföldvár
Balatonföldvár első utcájában, a Petőfi utcában (régen Imre utca) található.
Az épület felújítása mellett, a Széchenyi család nyarainak hangulatát mutatja be a kiállítás interaktív módon. Az 1900-as
Kulturális Cenrtum
Ábrahámhegy
Az iskola épülete 2001 évi megszűnését követően üresen maradt. Mivel az épület közösségi munkával készült és a kultúrát szolgálta, az önkormányzat azt szerette volna, hogy továbbra is ilyen funkciót t
Kűmell (Ördög-szikla)
Gyenesdiás
A Kűmell a hegység nyugati részén levő, a Lőtéri utca felett meredeken emelkedő, közel 30 m magas páros dolomitszikla-fokának a neve, amely közvetlenül a falu fölé emelkedik.
Gerincét és a hegy nag
Kunffy Lajos Emlékmúzeum
Somogytúr
Kunffy Lajos (1869-1962) festőművész emlékmúzeuma a Balatonlellétől 11 km-re fekvő Somogytúron található. A régi nemesi kúriában, mely egykor Kunffy otthona volt és az 1909-ben épült műteremben közel
Kupa-Koppány vezér Emlékpark
Szólád
A Kupa-Koppány vezér Emlékpark Magyarország egyik különleges történelmi és kulturális helyszíne, amely Koppány vezér és Kupa emlékének állít méltó tiszteletet. Célja, hogy megőrizze és bemutassa a hon
Kútbarlang
Cserszegtomaj
Cserszegtomaj, a Dunántúl egyik legszebb területén fekvő, és legnagyobb kiterjedésű községe, mely a Keszthelyi- hegység DNy-i lábánál helyezkedik el. Itt fedezték fel 1930-ban a Cserszegtomaji kútbarl
Kuthy kastély
Kapolcs
Kapolcs egyik turisztikai látnivalója a kastély ad otthont a nyári kiállításoknak is.
Kutyatemető - emlékhely
Vállus
Vulkán őrnagy 1976-ban, háromévi szolgálat után hunyt el. Cigány, Kevin és Cézár hadnagy két-két évet töltött a hadseregben, de 2002-ben ők is szolgálatteljesítés közben távoztak az élők sorából. Sírj
