emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

I. világháborús emlékmű
Kővágóörs
Kővágóörs, a kis balatoni település, büszkélkedhet egy történelmi emlékhellyel: az I. világháborús emlékművel. Ez az emlékmű a helyi közösség és a látogatók számára egyaránt fontos helyszín, amely a v
I. világháborús emlékmű
Tata
A szobor először 1919-ben, a hadviselt művészek kiállításán kapott elismerést, majd 1926-ban alkotójától, Felsőörsi Fülöp Elemértől megvásárolták a tatai polgárok.
I. világháborús emlékmű
Fehérvárcsurgó
Gróf Károlyi József az első világháború hőseinek emlékére egy emlékoszlopot szándékozott felállítani, és a fehérvárcsurgói képviselő-testület 1924. május 1-jén úgy határozott, hogy támogatva a kezdemé
I. világháborús emlékmű
Hajdúszoboszló
A Református templom kertjében találjuk meg város I. világháborús emlékművét. A város elégedett lehetett Somogyi Sándor szobrászművész köztéri munkájával (ugyanis a Gönczy Pál mellszobrot ő készített
I. világháborús emlékmű
Lenti
A település I. világháborús áldozatainak emlékműve a Templom téren tekinthető meg.
I. világháborús emlékmű
Mór
Mór városa, amely a Vértes hegység lábánál helyezkedik el, az I. világháború idején is szemtanúja volt a történelem viharainak. A háborúban sok móri katona veszítette életét, és a közösség fájdalma, v
I. világháborús emlékmű
Nagykanizsa
A Vasemberházzal szemben az Erzsébet tér DK-i sarkában áll a 20-as honvédek emlékműve. Nagykanizsa házi ezrede hősiesen harcolt az I. világháború orosz és olasz frontjain.
I. világháborús emlékmű
Szabadszállás
Az I. világháborúban hősi halált halt szabadszállási lakosok tiszteletére 1922-ben állítottak emlékművet. Az emlékmű négy oldalán összesen 255 név olvasható. Az alkotás Vass Viktor és Pongrácz D. S
I. világháborús emlékmű
Tiszaalpár
A szobrot Alpár község lakossága emeltette 1926-ban az I. világháborúban elesett hősök emlékére. Az emlékművet Ditródi Siklódi Lőrincz budapesti szobrászművész tervezte és készítette. Az alapot Tur