emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

Vajda János mellszobra
Bicske
A Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola épülete előtt áll, gazdagon körbenőve fenyővel és tuja bokrokkal. Az iskola névadójáról készült szobor életnagyságúnál egy kicsit nagyobb, anya
Várkapu emlékmű
Nagykanizsa
A Vasemberháztól nyugatra a Király utcán haladva, mintegy 1 km-es kitérővel érhetjük el az emlékművet. Az európai jelentőségű kanizsai várat osztrák utasításra lebontották, anyagát széthordták, kés
Varkocs szobor
Székesfehérvár
A Varkocs szobor Székesfehérvár egyik kiemelkedő történelmi emlékműve, amely Varkocs György várkapitány hősies helytállásának állít emléket. Az 1543-as török ostrom során a kapitány a város védelmére
Városalapítók szobor
Nyíregyháza
A Takarékpénztárral szemben találjuk a Városalapítók szobrát, melyet 2001-ben avattak fel. A szobor – Nagy Benedek alkotása – Károlyi Ferenc grófot és Petrikovics János szarvasi csizmadiamestert ábráz
Városalapítók szobra
Cegléd
A mű háromalakos: apáca (a város birtokosainak, az óbudai klarisszáknak emlékére), polgár és parasztlány alakja idézi fel a város történetét: Nagy Lajos 1358-ban anyjának Łokietek Erzsébetnek, majd ő
Vasgyúró óriás
Mecseknádasd
A baranyai mondavilág szerint Vasgyúró olyan irdatlan erővel bírt, hogy puszta kézzel bányászta a Zengő-hegy érceit, a kitermelt vasat pedig úgy formázta, mintha kenyértészta lenne. A mecseknádasdi ór
Vaskereszt
Fegyvernek
Mészkő talpazaton öntöttvas kereszt, öntöttvas korpusszal, melyet 1846-ban állíttatott gróf Szapáry Józsefné báró Orczy Anna a Fegyvernekre telepített német ajkú lakosság által lakott Annaházának, az
Vaskereszt
Zamárdi
Benn az erdőben a Tatárcsapás végén, a Fő utcától mintegy 2 km-re, enyhe magaslati helyen, egy tisztás végében áll az ún. Vaskereszt. Ezt a téglatalapzatra emelt keresztet eredetileg Zamárdi község a
Vasúti baleset emlékműve
Szajol
1994. december 2-án, péntek délután vasúti katasztrófa történt Szajolban. A 16:45-kor Debrecen felől érkező, utasokkal zsúfolt gyorsvonat 110km/órás sebességgel érkezett a szajoli állomásra. A mozd