emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

Szent László szobor
Szentlászló
Az Árpád-korban fejedelmi szolgáltató népek, kanászok laktak ezen a területen, amelyet I. László a pannonhalmi bencés apátságnak adományozott. Az adományozó szent király tiszteletére nevezték el Szent
Szent László szobor
Sopronhorpács
A szobor Szent Lászlót ábrázolja klasszikus alakjában, kezében országalma és alabárd. Díszes talapzatán a „Szent László király" feliratot olvashatjuk, illetve a Széchenyi család címerét láthatjuk. A s
Szent László szobra
Székesfehérvár
A Szent László szobrot 1995-ben avatták fel Székesfehérváron, tisztelegve az uralkodó előtt, aki Székesfehérváron koronázták meg, és aki 1083-ban Szent Istvánt is szentté avatta. Ezen emlékmű különleg
Szent Márton szobor
Vámoscsalád
„316-ban egy római katona gyermekeként születik Márton a pannóniai Savariában, a mai Szombahelyen. Tours városának püspökeként és az első nagy nyugati szerzetes atyaként ismertté lesz a keresztény vil
Szent Márton szobra
Gősfa
Szent Márton Gősfa község templomának patrónusa. A szentnek a templomon kívül, a községközpontban is szobrot állítottak. A két szobor kicsit hasonlít egymásra. Mindkettő püspöki ornátusban, könyvvel é
Szent Mihály-szobor
Hegykő
A szobrot 1742-ben építették.
Szent Orbán szobor
Soltvadkert
I. Orbán pápa 223-ban lett a katolikus egyház feje és 230-ban szenvedett vértanúhalált. Ő őrzi a szőlőket, amelyek május végén a legnagyobb veszedelemben vannak, s leghamarabb az égi háborútól megvesz
Szent Orbán szobor
Pellérd
A szobor a pellérdi szőlőhegy legmagasabb pontján áll, azon a vidéken, ahol már a török hódoltság ideje alatt is jelentős szőlőtermelés folyt. Szent Orbán ünnepét május 25-én tartják. A szőlő, a sz
Szent Orbán szobor
Adony
A szőlő-és bor védőszentjének tiszteletére állítatta a szobrot az Adonyért Alapítvány 1995-ben.