Kurityán - látnivalók
Kurityán területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a település látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (3)
Kurityán bányató
Kurityán
A tó külfejtés bányaművelés következtében jött létre, jelenleg külfejtés már nem történik a területén. A tó partjai meredekek, hírtelen mélyülők, az átlagos vízmélység 8-10 m körül van, a maximum mély
Pallavicini-kastély
Kurityán
1832-ben őrgróf Pallavitziny Ferenc kastélyt alapított, amely a jelenlegi alagsorból és földszinti részből állott. Ezt megelőzően a kastélytól mintegy 150 méterre észak-keletre már fennállott az az ép
Pálos templom- és kolostorrom
Kurityán
Az újházi pálos kolostorból manapság csupán a templom romos épülete maradt, a monostor épületét ez idáig nem sikerült feltárni.
A pálos kolostort Perényi Imre, Zsigmond király titkos kancellárja al
Szerkesztőségi ajánlat (11)

Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a

Falumalom / Molnárház
Valaha 13 vizimalom volt Kapolcson.a bővizű - a Nagyvázsonyban eredő és Sztigligeten a Balatonba folyó - Eger-patakon. Itt működik a Művészetek Völgye fesztivál alapítója, a Kapolcsi Kulturális és Ter

Kapolcsi Kovácsműhely Múzeum
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 1995-ben újította fel a portán lévő épületeket, a kapolcsi lakosok és egyéb támogatók segítségével.A részlegesen működő kis kovácsműhely mellett eredet

Egri Bazilika
Megújult külsővel és vezetett túrákkal várja a látogatókat a felújított egri Bazilika.A főszékesegyház az Egri Főegyházmegye érseki főtemploma, Magyarország második legnagyobb székesegyháza, ami 1831-
Kiemelt szállás ajánlatok (12)

Spirit of the Earth Cottage - Dobogókő
Üdvözöljük a Pilis csodás szívében, a Visegrádi hegységben található romantikus vendégházunkban, Dobogókőn!Ez a prémium szálláshely párok számára készült, ahol a kényelmet és a meghitt pillanatokat he

Woodhouses Noszvaj
Bármilyen távol is vagytok otthonról, mi szeretnénk, hogy azt érezzétek, haza értetek. Ezért is szolgál hatalmas örömünkre, hogy 2021 novemberben megnyithattuk Noszvajon Sasfészek és Sziklaszirt luxus

Grand Alba Apartman Mezőkövesd-Zsóry
Apartman házunk a mezőkövesdi Zsóry gyógy és strandfürdőtől 750m-re található egy nyugodt, csendes utcában. Tőlünk Szilvásvárad 46Km, Lillafüred 43Km, Miskolc 40Km, Egerszalók 25Km és Eger csupán 19Km

CSIGALAK apartman
A CSIGALAK apartmant 2024-ben létrehozó és működtető Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet (www.kapolcsiegylet.hu) alapította az 1989-es Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1995-től Művészetek