Összes látnivaló

Bíbic tanösvény
Tápiógyörgye
A Bíbic tanösvényt a helyi önkormányzat hozta létre a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakmai közreműködésével, hogy a falu és a környezetében lévő területek élővilágát bemutassa vendégeinek. A Tá
Bíbic Vendégház
Kaposvár
Vendégházunk Somogy megye szívében a Deseda-tó toponári oldalán csendes, nyugodt környezetben található. Az épület 6+ 1 fő befogadására alkalmas. Az épületben megtalálható nappali étkezővel, felszerel
Bibic-tó
Kistelek
Helyi védettség alatt áll a város nyugati végében található Bíbic-tó, melyet a helybéliek Tóaljnak neveznek. Érdekessége, hogy Európában egydülálló módon három oldalról is lakóházak veszik körül a neg
Biedermann-kastély
Szentegát
A kastély eklektikus stílusban épült fel, de igen sok szép szecessziós elem is található rajta, elsősorban a kovácsolt vas díszítések (bejárat fölötti vaskonzolok, korlátok, a télikert tatóelemei) ért
Biedermann-kastély
Mozsgó
A kastély, mint az uradalom központja, alapításától kezdve a község főutcájának - jelenleg Mátyás király utca - kezdő, uralkodó épülete volt, amelyet csak kiemelt a környékét övező park és uradalmi ép
Bihar Termálliget
Berettyóújfalu
A napjainkra hivatalosan is gyógyvizűként elismert fürdő első medencéje 1927-ben épült az akkori „leventeház” – ma már Nadányi Zoltán Művelődési Központ – kiegészítéseként. Az 1960-70-es években két ú
Bihar Termálliget Kemping
Berettyóújfalu
A Bihar Termálliget Strand és Termálfürdő közvetlen szomszédságában 28 lakókocsi állásos kempinget alakítottunk ki. Az árnyékos területen lévő számozott parcellák mérete 40-138 m2. A területen 24
Bihari Madárvárta
Biharugra
Békés megye északkeleti csücskében fekszik hazánk egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor igen változatos térsége, a Kis-Sárrét. Mocsarak, erdők, rétek, holtágak és szikes gyepek ölelésében itt alakítottá
Bihari Múzeum
Berettyóújfalu
Bihar központjában, Berettyóújfalu szívében áll a város első emeletes középülete, az 1874-ben épült községháza. Klasszicista jegyeket is hordozó, eklektikus stílusú épületének emeletén a Bihari Múzeum