Összes látnivaló

Római katolikus templom
Magyargéc
A falu római katolikus temploma gótikus, XV. századi alapokon áll. Az egyhajós, keletelt templomot 1713-ban helyreállították, 1787-ben átépítették, barokkstílusú formáját 1789-ben kapta, 1920-ban pedi
Római katolikus templom
Magyarnándor
Klasszicista stílusú, Szent Miklós tiszteletére lett fölszentelve 1858-ban. Belsejében a főoltár klasszicista stílusban készült, közepén Szent Miklóst püspöki ornátusban ábrázoló oltárkép látható.
Római katolikus templom
Mátraballa
A kicsiny település látnivalói közül kiemelkedik a római katolikus templom, amit először 1696-ban említenek kőtemplomként. Gondozott kert veszi körül, a templom mellől szép kilátás nyílik a települ
Római katolikus templom
Mátraderecske
1696-ban katolikusok által használt kőtemplomokat írták össze. Az 1720-as évek elején az Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt templomát említik, a falu ekkor Mátraballának volt leányegyháza.
Római katolikus templom
Mátranovák
A késő barokk jellegű, dombon álló, egyhajós templomot 1800-ban építették, késő barokk stílusban. Észak-kelet - dél-nyugat tájolású, homlokzati tornya enyhe rizalittal ugrik előre. Főhomlokzatát lizén
Római katolikus templom
Mátraszele
A település középkori templomát lebontották 1907-ben, helyén 1935-ben építettek újat.
Római katolikus templom
Mihálygerge
A község római katolikus temploma - a régi fatemplom helyén - 1766-ban épült.
Római katolikus templom
Monaj
A település temploma nem túl régi (70 éves), de a falait alkotó kövek és téglák már több mint 240 évesek. Legrégebbi berendezései még a Tiszta kápolnából valók. Ilyen például az oltárkép, néhány pad
Római katolikus templom
Nagylóc
A község eredeti, egyhajós temploma a XV. században épült gótikus stílusban. Boltozata a középkor során tönkrement, 1731-ben már síkmennyezettel említették. 1755 előtt a szentélyt ismét boltozták.