Római katolikus templom

A kéthelyi templomot jelenlegi formájában Kéthelyi Birodalmi Gróf Hunyady család építette a Szentháromság tiszteletére 1739-ben barokk stílusban. Az egyházias érzésű építtető család gondoskodott a templom berendezésérők is. A veszprémi egyházmegye sorrendben IX-ik legnagyobb templomának (44x12m) belsejét méltóképpen ékesítik a művész , barokk stílusban fából faragott szobrok. Csodálatra méltó az egyedülálló főoltár építménye, a szószék és a két mellékoltár.

A jelenlegi templom közvetlen elődje 1715-ben épült Zsankóházi Zsankó Miklós akkori földesúr költségén Szent Kozma és Damján vértanuk tiszteletére. Ez a korábbi templom képezi a mostani nagytemplom keleti kereszthajóját és az oltár most is a vértanú testvérpár tiszteletét mutatja. A nyugati kereszthajó mellékoltárának képe az angyali üdvözletet ábrázolja.

Baloldalon, ahogy belépünk a templomba, a kórus alatt a Lourdes-i Szűzanya szobrát látjuk, majd az ablak alatt a Missios kereszt és a Jézus Szíve szobor látható, amely a Vincés nővérek elkergetése után a zárdai kápolnából lett átmentve ide.

A templomhajó és az oldalkápolnák találkozásánál, ugyancsak baloldalt áll a csodálatos faragású és arannyal díszített szószék. A lábazati részen található a négy evangélista, - kezükben író helyzetben az evangéliumos könyvük – mellettük találjuk mindegyiknek a szimbólumát. A hangvető részen alul látjuk a Szentlelket fénylő sugarakkal, aranyozva; felülről pedig Krisztus Táborhegyi megdicsőülése, dinamikus szoborcsoportban a három apostollal, Péter, Jakab, Jánossal. Jézus mellett pedig Illés és Mózes.

Jobb oldalon a kórus alatt láthatjuk az egyetlen hársfatömbből, egyben kifaragott Pietát, melynek alkotója ismeretlen, akárcsak a többi műalkotásé, de a művészi kivitelezés lenyűgöző szépségű. Az oldalbejáró mellett látható egy nyolcszögletű kőpersely a XIV. sz.-ból, mely valószínű a középkori Fancsi várban állott Mária-kápolnából került a nagytemplomba. Fancsi István volt az, aki 1433-ban Zsigmond király kíséretében található, mikor is Zsigmond magyar király 1433. május 21-én nagy magyar kísérettel bevonult Rómába, ahol május 31-én IV. Jenő pápa Zsigmondot német-római császárrá koronázta. Ekkor kért Fancsi István IV. Jenő pápától búcsúnyerési kegyelmet a birtokába tartozó Bereni Szent Iván (Balatonberény, Keresztelő Szent János temploma) és a kéthelyi Mária kápolna (a várban állott Mária kápolnáról van szó) számára. Amit meg is kapott. A kőpersely 20 cm mélységű.

A keleti kápolna volt az első templom, mely templomot a középkori romokra építette Zsankóházi Zsankó Miklós, aki hithű katolikus volt és királypárti, ezért holtteste a templom kriptájába lett eltemetve. Szemben a testvérével Boldizsárral, aki protestánssá lett és a kuruc időkben a Rákóczi-párt főispánja volt Somogy –vármegyének. A Szatmári béke (1711) után a rebellis Boldizsár birtokát elkobozták és a király III. Károly a császári házhoz hű, Morvaországból származó Harrah bárónak adományozta, akitől a Királyi Táblán keresztül lefolytatott peres eljárás útján az Erdélyből származó Hunyadi család kapott meg, immár a teljes Zsankó birtokot, tekintettel arra, hogy leányágon bizonyítani tudták a rokonságot az utód nélkül elhunyt Zsankó családdal. A gyönyörű mellékoltáron látható szentek: Szent Miklós püspök, Szent Ágoston püspök, Szent Joachim és Szent Anna. Középen fent kettős boltívben a Szűzanya mennybevétele. A tabernákulum helyett pedig Jézus Szíve dombormű.

A nyugati kápolna a szimmetria kedvéért lett építve, gyönyörű barokk oltárral: az oltárkép az angyali üdvözletet ábrázolja. Szentek: Szent Borbála, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Lúcia. Középen fent pedig Nepumuki Szent János vértanúsága, amint a pribékek éppen a Moldva folyóba lökik a Károly hídról a király parancsára, mert nem volt hajlandó a gyónási titkot elárulni. A szentélyben figyelemre méltó egy votív kép, mely 18. századból való. Ezen a Sasvári Pietát emeli magasba két puttó, alatta búcsúsok processiója a segesdi kápolnával.

A műemlék templom szépségét még fokozzák az 1996-ban készített színes ólomüveg ablakok.

A templom 1750-ben készült el, és a pünkösd utáni hatodik vasárnapon
szentelte fel Padányi Biró Márton püspök.