Összes látnivaló
Találatok (10434)
Római katolikus templom
Nézsa
A községben lévő Szent Jakab templom (a XVI. századból való, építési ideje: 1575) a község Sztara Gyegyina (ófalu) nevű részén állt, de a temetőben egy másik templom is volt.
A mai kegyhelyet 1700-
Római katolikus templom
Nógrádmarcal
Mindenszentek templom, mely egyben az egyik legfontosabb épített öröksége Marcalnak. Még 1773-ban emelték barokk stílusban, s csak tornyát toldották hozzá később, az 1809-ből származik. Jellemző a hel
Római katolikus templom
Nógrádmegyer
A falu plébániája az oklevelek tanúsága szerint már 1382-ben fennállt. A község régi templomról 1688-ból és 1771-ből vannak adatok. Az 1775 áprilisában dúló tűzvészben megsemmisült, csak a falai marad
Római katolikus templom
Novaj
A falu első temploma vélhetően 1288-ban épült, s melyet a török pusztítás után újraépítettek. Az 1696-os Hevenessy-féle összeírás szerint a romos kőtemplom a kálvinisták kezén volt. 1756-ban új sekres
Római katolikus templom
Novajidrány
A templomot a jászói prépostság építtette 1791-ben klasszicizáló későbarokk stílusban, Chák Gellért prépost kezdeményezésére. Feltehetően onnan származik igényes barokk berendezése is.
Hajója kétb
Római katolikus templom
Ónod
A falu római katolikus kőtemplomának alapjait 1789-ben rakták le és 1794-ben szentelték fel, orgonája 1828-ra lett kész.
A templom harangja Rákóczi György adománya.
Római katolikus templom
Ózd
A helytörténeti kutatások szerint az 1200-as években építtette a Balog nemzetség. A XIV-XV. században gótikus stílusban bővítették, a festett kazettás famennyezetet 1650-ben készítették, orgonája 172
Római katolikus templom
Pétervására
A templomot Povolny Ferenc építette 1812-1817 között. Ez a híres kéttornyú templom, amely a magyar romantikus építészet első jelentkezése. A belsejében 1770-ben készült rokokó tabernákulum is látható.
Római Katolikus templom
Rátka
A templom 1805 és 1807 között épült Szent Anna tiszteletére. Neoromán stílusú főoltára és az oltár szobrai, valamint a szószék is fából készült, tiroli mester keze munkáját dicséri.
Ólombetétes szí