Összes látnivaló
Találatok (10432)
Krisztus király templom
Decs
Decsen a katolikus plébániát 1918-ban alapította, az akkori pécsi megyéspüspök Zichy Gyula. 1918-ban a kétezer katolikus, számban meghaladta a reformátusokét. Várdombhoz tartoztak, de a 10 km-es távol
Krisztus Király templom
Kelebia
Az 1928-ban épült templomnak Krisztus Király a titulusa. Id. Éber Sándor festette a szentély freskóját, ahol Fülep Lajos református bajai lelkész, polihisztor formázza krisztust. Az első szentmisét 19
Krisztus Király templom
Márkháza
Márkháza katolikus templomát Szabó István Ybl-díjas építész tervezte, 1978-ban. Az épület természetes anyagokból, a közösség közreműködésével épült.
Az épületet logikus anyaghasználat jellemzi – a
Krisztus Király templom
Győrújfalu
Az 1937-ben épült győrújfalusi templom fő adományozói a Galambos és Burján család volt. Az itt található oltárképet is Galambos Lajos adományozta.
A templomot Serédi Juszticián Esztergomi érsek Kri
Krisztus mennybemenetele kápolna
Lakhegy
Lakhegy kápolnáját először az 1758-as, majd az 1779-es canonica visitatio jegyzőkönyve említette. Titulusa: Krisztus mennybemenetele.
A kápolnát a falu lakossága építette fából 1713-ban. A kápolna
Krúdy-villa
Siófok
A kikötő közelében található, az ún. Krúdy-villa. Az író ebben a házban töltötte 1914-től 1919-ig minden nyarát.
Krúdy Gyulát egyébként egész életére szóló emlék kötötte Siófokhoz, ahol nyaranta Vá
Kubinyi Ferenc Múzeum (Forgách-kastély)
Szécsény
A mai épület elődjét, a várkastélyt, a Kacsics nemzetségből származó Kubinyi Ferenc, vagy fiai kezdték el építeni a 14. század második harmadától. A török háborúk azonban nagy pusztításokat okoztak az
Kubinyi-Prónay-kastély
Ságújfalu
Ságújfalu egykori történelmére leginkább utaló épület az 1770-ben készült Kubinyi-Prónay kastély. Ma itt található a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a posta. A mellette lévő szépen felújítot
Kubinyi-Prónay-kastély
Karancsság
Kubinyi Gáspár földesúr építtette 1794-ben a késő barokk stílusú, műemlék jellegű kastélyt, amely később a Prónay család birtokába került.Nagyméretű telken, szabadon álló, U alaprajzú, földszintes épü